Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 16 (189. szám) - Az atomenergia 1999. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NÉMETH ZSOLT (MDF):
549 A nukleáris biztonsági egyezmény felülvizsgálati értekezlete, amely Bécsben volt 1999ben, mindenképpen elkerülendőnek tartotta, hogy a hatóság és az energetikában érdekelt minisztériumok vagy államigazgatási szervek között bármilyen függőségi kapcsolat legyen. Folytathatnám a sort, azonban úgy vélem, az eddigiek is megfelelő alapot adnak arra, hogy az idevonatkozó kérdésemet megfo galmazzam. Vajon minden tekintetben megnyugtatónak tarthatjuke a jelenlegi helyzetet? Milyen gyakorlati mozzanatok jellemzik azon tevékenységeket, amelyek biztosítják az Országos Atomenergia Bizottság elnöki funkciója maradéktalan elválasztását a tárca fe lelősségi körében végzett tevékenységtől? Mindezeket annak tükrében is kérdezem, hogy az Európai Parlament álláspontja szerint kormányszintű, miniszterelnöki vagy államelnöki irányítás kívánatos. Másfelől az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 8. § (1) bekezdése értelmében az Országos Atomenergia Bizottság elnökét a kormány tagjai közül a miniszterelnök nevezi ki és menti fel, tehát a törvény a miniszterelnökre bízza, hogy a kormány melyik tagját nevezi ki az Országos Atomenergia Bizottság elnökéne k. Ezen utóbbi megállapításhoz kapcsolódva elképzelhetőnek tartom, hogy e fontos tisztség a katasztrófavédelmi kormányzati koordinációs bizottság elnökéhez, azaz a belügyminiszterhez kerüljön telepítésre. Második témaként a nukleáris létesítmények biztonsá gának értékelésével összefüggésben a nem tervezett, jelentésköteles eseményekkel szeretnék röviden foglalkozni. Ezzel összefüggésben a beszámoló részletes tájékoztatást ad az 1999. évre vonatkozóan. Egyidejűleg azonban az anyagban a következő megállapítás is rögzítésre került: "Bár az események száma kismértékű növekedést mutat az előző évekhez képest, a nemzetközi összehasonlításban elfogadott statisztikai mutatók alapján az erőmű nukleáris biztonsága továbbra is jónak mondható." Évi jelentések ugyan ismer tek, azonban megítélésem szerint teljesebb képet kaphattunk volna, ha mintegy öthat évre visszamenőleg bemutatásra került volna, hogy a Paksi Atomerőmű Rt.ben nemzetközi eseményskálabesorolás alapján éves bontásban mennyi és milyen fokozatú események vo ltak. Az adatok rávilágítottak volna arra is, hogy növekedés mely fokozatok esetében következett be, és azok üteme milyen mértékű. Valószínű, hogy okokozati kapcsolatok közötti összefüggések váltak volna plasztikusabbá az események és a biztonságnövelő in tézkedések között. Befejezésként a beszámoló nukleáris balesetelhárítással foglalkozó részéről szeretnék szólni. Első közelítésben megállapítható, hogy a beszámoló mintegy három oldalon, az összterjedelem 5 százalékában taglalja a nukleáris balesetelhárí tás kérdésköreit, ami a téma jelentőségéhez és az e területen mért eredményekhez képest méltánytalanul kevés. Továbbá az is megállapítható, hogy a nukleáris balesetelhárítás fejezet többségében az Országos Atomenergia Hivatal e területen kifejtett tevéken ységét ecseteli, ami önmagában nem tragédia, azonban messze nem tükrözi a magyar nukleáris balesetelhárítás helyzetét és eredményeit, nemkülönben a jövőbeni feladatait. Az országos nukleáris balesetelhárítási rendszer irányítói, vezetői tevékenységében a kormányzati koordinációs bizottság és szervein túlmenően az érintett minisztériumok és országos hatáskörű szervek, valamint a fővárosi, megyei védelmi bizottságok és létesítmények vesznek részt. Információim szerint jelentős eredmények születtek mind haza i, mind nemzetközi vonatkozásban, aminek elismeréseként az EUbizottság illetékes főigazgatósága részéről jelentős támogatásban részesül Magyarország; egyfelől számítógépes döntéstámogató rendszer telepítése révén, másfelől nemzetközi regionális radiológia i adatcsereközpont kiépítése által. Az EU tervei szerint Európában három ilyen központ lesz, így Budapesten és Moszkvában és a később kijelölésre kerülő nyugateurópai helyszínen, ahová a kijelölt országok megküldik az előírt információkat. Úgy vé lem, hogy ezen utóbbi fejlesztésnek a szakmai sikereken túlmenően jelentős szakmai diplomáciai és politikai vonzatai is lesznek. Nagyon fontos kérdés e területen a lakosság gyors és hiteles tájékoztatásának megvalósítása. A fentiek, valamint sok más kapcso lódó feladat jelentős hazai ráfordítást igényelnek, amely áttekintése sok tapasztalattal szolgálhatna.
