Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 12 (185. szám) - A Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar integrációjával érintett törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános v... - ATYÁNSZKY GYÖRGY, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
55 Tisztelt Ház! Az említett 48/1991. számú alkotmánybírósági határozat tisztázta egyértelműen a fegyveres erők irányítására és vezetésére vonatko zó elveket, vagyis aki irányít, az a szervezeten kívül, de afölött, aki vezet, az a szervezeten belül, de annak csúcsán helyezkedik el. Az integrációval egységes szervezetet hozunk létre, amelynek egyaránt része a miniszter és a vezérkar főnöke is. Szükség es tehát olyan alkotmányos felhatalmazás, amely egy szervezeten belül is megoszthatja az irányítási és vezetési funkciókat. Erre vonatkozik az a módosító javaslat, amely az alkotmány 40/B. § (3) bekezdését is módosítja. Magától értetődik ez a feladat, hogy ilyen alkotmányos változásnak meg kell jelennie, csúnya kifejezéssel, le kell képződnie a speciális törvényben, vagyis a honvédelmi törvényben is. Ebben a kétharmados törvényben tehát mindenekelőtt szabályoznunk kell a fegyveres erők fő feladatának megfel elően a Magyar Honvédség szervezeti rendszerét. A hatályos törvényi szabályozás a szervezeti rendet abban a természetes felfogásban határozza meg, ahogyan a feladatok elkülönülnek. Ez a felfogás a haderőnemek, a fegyvernemek és a szakcsapatok szerinti tago zódást tartotta meghatározónak, és ezen belül határozta meg a vezető szerveket, a csapatokat, intézkedéseket és az igazgatási szerveket. A NATOcsatlakozással összefüggően készített haderőreform következményeként a haderő struktúráját a szövetségi rendszer ben közösen végrehajtandó feladatokhoz igazodva határoztuk meg. Minthogy a közös feladatrendszerben nem a haderőnemek - a szárazföldi, légi erők és a fegyvernem, a gépkocsizó, lövész, tüzér, repülő s a többi - hadművelete domináns a harcra, hanem a szövets égi erőkhöz illeszkedő kisebb méretű katonai egységek művelete, a javaslat az erők alkalmazásának mikéntje szerint határozza meg a haderő struktúráját. Ennek megfelelően a harcoló, harctámadó, kiszolgáló és egyéb katonai szervekről rendelkezik. Nagyon font os, hogy e funkciók szerinti felosztáson belül helyezi el a vezetői szerveket, a csapatokat és intézkedéseket s a többi. Meggyőződésem, hogy ez a szabályozási mód kielégíti a szövetségi rendszerrel kapcsolatos jogharmonizációs igényeket, egyúttal hosszú tá vra is korszerű jogi alapját képezi a haderőstruktúrának. A javaslat 10. §a a Hvt. 39. §ának módosítására vonatkozik. Azzal, hogy a honvédelmi törvény a 11. §ban felhatalmazza a honvédelmi minisztert a 40. és a 41. § szerinti megkötésekkel, az irányítás mellett a vezetési funkciókat is leképezzük az alkotmány 40/B. § (3) bekezdésének az előírásán. Egyúttal megoldottuk az egy szervezeten belüli vezetés és irányítás közjogi problémáját. Mivel az integrált minisztérium részére a honvéd vezérkar tekintetében új alapokra kell tenni a munkamegosztást, a közjogi, igazgatási feladatokat ellátó szervezeti egységének éppúgy el kell látnia a honvédség működési körében felmerülő ilyen problémákat, mint a közigazgatási szervezeten belüli katonai jellegűeket. A honvédelmi törvény 41/A. és 41/B. §ainak javasolt módosításai a feladatok megosztására vonatkoznak úgy, hogy a közigazgatási államtitkár feladatkörébe utalt hatáskörökben a honvéd vezérkar főnökének közreműködését teszik kötelezővé. A honvéd vezérkar fő nöke pedig a hatásköre gyakorlása során együttműködik a közigazgatási államtitkárral, ahogyan ezt a 41/B. § (5) bekezdése kötelezettségükké teszi. A közhatalom gyakorlásának az ágazatra eső feladataiért a közigazgatási államtitkár, a katonaitechnikai fela datok megoldásáért pedig a honvéd vezérkar főnöke felel a miniszter felé. Mivel ebben a sajátos szervezetben ezek a feladatok átszövik egymást, a szakmai felettesek lesznek azok, akik az együttműködést a gyakorlatban lebonyolítják. A törvényjavaslat 11., 1 2., 13. és 14. §a szerint a megjelölt szabályozások lényege tehát a következő: összességében az irányítói és vezetői munkamegosztást taglalja, a Magyar Honvédség irányítása és vezetése a honvédelmi miniszter hatáskörében összpontosul. A Honvédelmi Miniszt érium hivatali szervezetének a vezetője a közigazgatási államtitkár, aki szakirányítást gyakorol a Magyar Honvédség nem katonai működésében. A honvéd vezérkar főnöke átruházott