Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 16 (189. szám) - Mádl Ferenc köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez miniszteri megbízatás megszűnéséről és államtitkári felmentésről: - A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ROZGONYI ERNŐ (MIÉP):
533 valaki eze n a téren próbál vitatkozni, az elköveti, az ön szavait idézve, a politikai szédelgést. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm. Kovács Kálmán képviselő úrnak adom meg ugyancsak két percben a szót, a Szab ad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr! KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Asszony! Én azt mondtam, hogy kompromisszummal született, de mindenki által támogatott határozati javaslat és jelentés van előttünk. Úgy l átszik, néhány képviselőtársamat megviseli az a kompromisszum, amellyel egyébként egyetértett, és most itt próbálja azt a politikai vitát vagy a kompromisszum árát utólag bevasalni. Ez mindenképpen helytelen, úgyhogy én szeretnék visszatérni a jelentéshez. És szeretném, ha nem vádaskodna egymással senki, aki ezt a javaslatot megszavazta. Gondolom, senki nem gondolja úgy, hogy nincsenek ennek a 80 milliárdos vagy annál több veszteségnek büntetőjogilag felelősei. Dehogy nincsenek, Latorcai képviselőtársam, ép pen önnek mondom! Ez elhangzott a bizottság ülésén is, és még egyszer mondom, aki megszavazta ezt a jelentést, az nem képzeli azt, hogy itt nincsen büntetőjogi felelősség. De azt sem képzeli, hogy az egészről úgy lehet beszélni, mintha csak itt és csak a j elenlegi vezetésnek lennének ilyen ügyletei! Szeretnék visszatérni a jelentés tartalmához, és két dologra felhívnám a figyelmet a Házban, és azok figyelmét is, akik minket figyelemmel kísérnek. Az MNB kereskedelmi banki tevékenységéről beszélünk, és bár a vizsgálat kifejezetten a CW Bankra fókuszált, azért a vizsgálat második pontja a kereskedelmi banki tevékenység egészéről is tesz egy summás általános megállapítást. Szeretném elmondani, hogy a többi tevékenység végelszámolása és zárása, valamint értékesít ése során valamivel több mint 80 milliárd forint nyereséget realizált a Magyar Nemzeti Bank, különböző etapban: egyszer 46 millió USAdollárt, aztán 200 millió USAdollárt, végül is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) mai áron számolva több mint 80 milliárd forint nyereséget realizált. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!) Ez is a teljes képhez tartozik, hogy az egyik oldalról nyereségeket, a másik oldalról veszteséget. Ez nem mentesíti a veszteségben (Az elnök ismét cse nget.) részt vevők felelősségét, de a tényekhez hozzátartozik. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Rozgonyi Ernő képviselő úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget , a MIÉP képviselőcsoportjából. Képviselő úr! ROZGONYI ERNŐ (MIÉP) : Elnök asszony, köszönöm a szót. Felmerült az, hogy miért pont csak a CW Bank konszolidációjáról van szó, és miért nem vitatkozunk ugyanennyit a Postabankról vagy másról. Nos, egyrészt azér t, mert a CW Bank mégiscsak a jegybank leányvállalata, és itt a jegybankról van szó. Mert azért egyet tessék tudomásul venni: a jegybank felelős vezetői, beleértve az elnököt is, a Magyar Nemzeti Bank teljes körű tevékenységéért felelnek, az indián rezervá tumtól kezdve a bécsi CW Bankig, a hazai monetáris politikáért és minden egyébért, ami a Nemzeti Bankhoz tartozik. Tehát ez nem egyszerűen bankügy. De ha már felmerült a Postabank ügye, akkor azért hadd mondjam azt, hogy ha ebben az országban egy tisztessé ges és jó jegybank működik, akkor ennek a Fideszkormánynak semmi dolga nem lett volna a Postabankkal. Emlékezzenek vissza az első botrányokra a Postabanknál! Surányi úr és az akkori pénzügyminiszter, Medgyessy úr azt mondta: semmi probléma nincs ezzel a Po stabankkal, a lehető legjobban működik, ez egy pillanatnyi zavar. Öntötték bele a milliárdokat,