Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 15 (188. szám) - A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - BÁRSONY ANDRÁS (MSZP):
449 védjük meg az öt napot, a hétvégét, a munkaszüneti napot, mert - mint említettem - főszabályként megjelenik, hogy bizonyos szakmákban, bizonyos helyeken elég egy napot biztosítani. (Dr. Őry Csabának:) Megvárom, amíg segítenek az államtitkár úrnak. Bizonyos feltételek persze vannak, például az, hogy több műszakosnak kell lennie annak a szakmának. A kereskedelemben mindig több műszak volt, és mindig több műszakos minden kereskedelmi egység. Ebb en az esetben eltűnhet az öt nap, de a hozzászólásomban ezt majd részletesen kifejtem. Tehát pont nem úgy áll a helyzet, ahogy azt hallottuk. Egyébként megjegyzem, az Európai Unióban nemcsak az a gyakorlat, hogy bizonyos szabályokat előírnak, hanem mindig hozzáteszik, a szociális partnerek állapodjanak meg a munkaidőről, a munkaidőkeretről és ennek az egésznek a rendezéséről. Pont ez nem történt meg! (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Sándor László képviselő úr következik. DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (M SZP) : Lehet, hogy a részletes vitát nem kellene most lefolytatni, de mivel a példák sokasága a másik oldalról hangzott el, tényleg csak azt szeretném kérni államtitkár úrtól, hogy olvassa el pontosan a törvényt, találkozzunk majd egy bizottsági ülésen, és ott beszéljük meg a részleteket. Tudniillik az a helyzet, hogy ma az első két hónapban, amit csak a törvény szabályoz, nincs 12 órás plafon sem. Ne tessenek félrevezetni a közvéleményt, nincs 12 órás plafon! Nincs heti 48 órás plafon sem! Nincs benne! Ninc sen benne, éppen ezért azt kell mondjam, csak abból tudok nyilatkozni, ami a törvényben jelen pillanatban benne van. De tessék szíves lenni kikérni a szakértők véleményét, és a bizottsági üléseken ezt végig kell beszélni. Egyébként pedig az a meggyőződésem , hogy az általános vitában elkezdődött egy apró - bár nagyon fontos - részletekről történő polémia. De szerintem az alapkérdés nem ez. Az alapkérdés az, amire nézve van egy kezdeményezés a magyar összes munkavállaló képviseletében - az előterjesztő szerep kört betöltő Gazdasági Minisztérium államtitkára erre nézve a teljes nyilvánosság előtt is tett egy javaslatot , és a parlamentnek most azon kellene bölcsen elmélkedni, meg lehete oldani, hogy nyolc európai uniós jogharmonizációs irányelvről legyen egy k onszenzusos törvény, a kilencedik irányelvet válasszuk el ettől, és a kilencedik irányelvben legyen egy nagyon alapos, időt igénylő tárgyalás a felek között. S akkor majd választ lehet arra is, hogy ki a kétarcú, ki mit gondol, ki megy a konfrontáció, és k i megy a béke felé. Tudniillik ez világos helyzet, ami világos válaszokat is igényel. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : Bársony András képviselő urat illeti a szó. BÁRSONY ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm szé pen. Ott tartunk, hogy a munkaidő mennyivel kedvezőbben befolyásolható az új törvényi szabályozás alapján - próbálja ezt Őry Csaba képviselő úr nekünk elmagyarázni. Ehhez szeretnék hozzátenni még valamit: a főszabályok mellett van benne egy kis apró megeng edő szabály, hogy tudniillik a munkaadó egyoldalú döntéssel, olyan rendkívüli helyzet deklarálásával kibújhat a szabadnapok kiadásának lehetősége alól, ami hosszú, háromnégy vagy akár öthónapos folyamatos foglalkoztatást is lehetővé tesz, utána pedig majd valamikor - gondolom, februármárciusáprilis tájban - ki lehet adni a felhalmozódott szabadnapokat, ha akkor még állományban lesz a dolgozó, és nem fogják esetleg valamilyen bérelt, kölcsönzött munkaerővel helyettesíteni. (15.10) De hogy valóban ne menjü nk bele a részletszabályozásba, szeretnék két idézetet felolvasni, és akkor nyilván az ön munkatársai majd ki is keresik, hogy melyik paragrafusból való ez a vonatkozó EUirányelvekből, nevezetesen: "figyelembe kell venni azt az általános elvet, hogy a mun kát a