Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 12 (215. szám) - Bejelentés képviselő frakcióból történő kizárásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz):
4088 gazdálkodáshoz elengedhetetlen eszközökre és megfelelő nagyságú forgótőkére van szükségük, és ezek biztosítása érdekében is komoly anyagi és technikai segítségre szorulna k. Legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb ugyanakkor, hogy minden parasztember birtokában legyen a tevékenységéhez szükséges szakmai és piaci ismereteknek is. Az erőszakos szövetkezetesítés következtében az évszázados tapasztalattal felvértezett parasztsá g bérmunkássá kényszerítése, a fiatalabb nemzedékek egy részének elüldözése miatt ezen a téren - ön is említette ezeket a szomorú történeti összefüggéseket - legalább akkora lemaradást kell leküzdenünk, mint anyagitechnikai téren. A földművesek szakmai és piaci ismereteinek bővítése érdekében a kormány a legtöbbet a falugazdászhálózat visszaállításával és jelentős megerősítésével tette, de emellett a népfőiskoláktól az önkéntes szövetkezéseken át a gazdaszövetségek működéséig támogat minden olyan kezdemén yezést, amely az egyéni és családi vállalkozások szakmai színvonalát emelheti. Ebben a munkában kétségtelenül - ahogy ön is elmondta hozzászólásában - megvan a szerepük és komoly szerepük van az állami tulajdonban lévő mezőgazdasági társaságoknak és az eze kben összpontosuló szakmai tapasztalatoknak is. Érthető, ha ezen társaságok egy részének magánosítása persze kérdőjeleket és vitákat indukál a vidékért aggódókban. Ezzel kapcsolatban szeretnék emlékeztetni arra, hogy a privatizáció ezen társaságok közül cs ak tizenkettőt érint, a többség - éppen az általuk ellátott, nehezen számszerűsíthető, de a helyi társadalmak szempontjából rendkívül fontos, sokszor egész kistérségekre kisugárzó hatású feladataik miatt - továbbra is többségi állami tulajdonban marad. A m agánkézbe adandók esetében a leendő vásárlók körének kijelölése vetíti előre, hogy a társaságok jövőbeli tevékenysége várhatóan nem változik drámaian. Ugyanakkor gazdálkodásuk hatékonysága a tulajdonosi szemlélet megjelenése következtében komoly mértékben növekedhet. Miután ezeket a gazdaságokat nem külső, pusztán pillanatnyi profitszerzésben érdekelt befektetők, hanem az ott dolgozók és a vezetők közös tulajdonába kívánjuk adni, nem látom ésszerű okát annak, hogy miért adnák fel eddig magas színvonalon fol ytatott tevékenységüket. (8.40) Mivel a polgári kormánynak nem lehet közömbös, hogy a törzstenyészetek vagy éppen a minőségi vetőmagtermelés változatlanul megmaradjanak, természetesen az agrárpolitika is mindent el fog követni az agrártársadalom számára ha sznos és példamutató tevékenységekhez ösztönző gazdasági környezet kialakítása érdekében. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném még egyszer megköszönni a felszólalását, amelyben igen inspiratív módon foglalta össze azokat az alapvető gondolatokat, amelyek ehhez a témakörhöz tartoznak. Szeretném önt is, életútját ismerve, továbbra is arra kérni és arra biztatni, hogy szakértelmével és helyi tapasztalataival a továbbiakban is járuljon hozzá a nemzeti érdekeket szolgáló korszerű agrárpol itika kidolgozásához, illetve továbbfejlesztéséhez az állami gazdaságok területén is. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Isépy Tamás frakcióvezetőhelyettes úr, Fidesz: "Tisz telgés a könyveknek és az olvasásnak" címmel. Tessék! DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tiszta szívből szeretném, ha az állandóan fölöttünk gomolygó és szükségtelen viharokat okozó sötét felhők az elkövetkező percekben oszlani kezdenének, az ég egy kicsit kiderülne, és a kitisztult égbolt alatt néhány békés gondolatot cserélhetnénk a most zárult sikeres idei könyvhétről és az olvasás évéről. Márai szerint az olvasás a lélek lélegzetvétele. Vegyünk tehát most egy tiszta, mély lélegzetet, és fogalmazzuk meg a könyv előtt tisztelgő gondolatainkat!