Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 11 (214. szám) - Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
4044 időn keresztül és alacsonyabb hőmérsékleten, 130 Celsius helyett csak 80 Celsiuson hőkezelt takarmányok e lőállítása történik, ami önmagában generálja a betegségek kialakulását az Európai Unióban. A másik pedig a száj- és körömfájás körülményei, amelyek folyamatosan terjednek. A négy módosító indítványom azokra a szabályokra irányul - nem azt mondom, hogy telj es egészében a benyújtott törvényjavaslatot hatályon kívül akarja helyezni, mert vannak annak pozitív részei is, de az a kevesebb, ami pozitív benne , amelyek közgazdaságilag és élelmiszerhigiéniai szempontból is aggályosak. Ott első körben azt fogalmazn ám meg, hogy a különleges táplálkozási igényeket kielégítő élelmiszereknek a behozatalát, főleg a géntechnológiával kezelt élelmiszerek behozatalát, miután kiszámíthatatlan élettani, táplálkozástani hatásúak, nem azt mondom, hogy örök időkre, de jelenleg e nnek a törvényi helynek a beiktatását a hatályos törvények közé most nem javasolnám; tehát az elhagyását kérném. A magyar mezőgazdaság jó adottságai, az állatállomány kiváló genetikai adottságai, a magyar termőföld hatalmas termelési mennyisége alapján, po tenciális termelési mennyisége alapján olyan jók a lehetőségeink, hogy nem azt mondom, hogy géntechnológiával kezelt élelmiszereket, semmilyen élelmiszert be sem lehetne hozni, hiszen képesek kellene, legyünk arra, hogy önellátóak legyünk mezőgazdasági ter mékekből. Több száz éven keresztül egyébként azok voltunk, sőt a magyar agrárkivitel hosszú évszázadokon át jelentős volt. Érdekes: a technikaitudományos fejlődés jelenlegi szintjén van ott az ország, hogy nem képes a belső piacait sem ellátni. A másik in dítványomra, ami a törvényjavaslat 2. §ához kapcsolódik, azt tudnám magyarázatképpen adni, hogy az eredeti élelmiszertörvény 7. §a a törvényjavaslat 2. §ával kiegészülve végül is úgy módosulna, hogy a két szakmailag kompetens - agrár- és egészségügyi - miniszter mellé az ionizáló energiával kezelhető, illetve kezelten forgalmazható élelmiszerek körének és feltételeinek meghatározásához a Gazdasági Minisztériumot is kijelölné. Én ezt ott tartom aggályosnak, hogy 1999ben, talán emlékeznek rá képviselőtárs aim, volt a tej körül az egynapos blokád, amikor a Földművelésügyi Minisztérium érzékelve, mérve, tapasztalva az Európai Unióból behozott tejtermékek minőségének a problémáit, blokádot rendelt el, és a Gazdasági Minisztérium ezt az egynapos blokádot az els ő adandó alkalommal, azaz másnap már meg is szüntette. (18.40) Úgy szüntette meg, hogy nem győződött meg annak az alapos voltáról, hogy az FVM miért rendelte el a blokádot. Én azt mondom, hogy az élelmiszerek behozatala elsődlegesen mégiscsak az egészségüg yi miniszterre, illetve a mezőgazdasági miniszterre tartozik, tehát itt a gazdasági miniszter ténykedését... - a korábbi rossz tapasztalatok alapján is, de helyből adódóan - nem látom indokolnak, hogy ebben a gazdasági miniszter harmadik miniszterként rész t vegyen. De mondom, az ionizált energiával kezelt élelmiszereknek a behozatala is kiszámíthatatlan hatású, ezért nem célszerű, hogy ez menjen. A következő módosító indítványom végül is a törvényjavaslat rendelkező ré szleteinek az elhagyását javasolja. Ugyanis a Földművelésügyi Minisztérium által előterjesztett javaslat hatálytalanítani szándékozik az élelmiszertörvény 2. § 18. pontját, amely az új termék fogalmát határozza meg; hatálytalanítani akarja a 3. § (2) bekez dését az élelmiszertörvénynek, amely az élelmiszerelőállító hely létesítését, lényeges átalakítását rendeli bejelenteni az illetékes állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomásnak jóváhagyás céljából; valamint a minisztérium által előterjesztett tö rvényjavaslat hatálytalanítani kívánja az élelmiszertörvény 14. § (1) bekezdés e) pontját, amely szerint kizárólag olyan élelmiszer hozható forgalomba, amelyre új termék esetén a kötelező, előzetes minőségvizsgálatot a kijelölt intézmény elvégezte. Tehát a minisztérium a törvényjavaslattal ezeket hatálytalanítani akarja, én pedig a módosító javaslatommal azt mondom, hogy ne kerüljenek ezek hatálytalanításra, hiszen vannak ezek annyira jelentős hatású körülmények, hogy ezekről meg kell győződni minden tovább i nélkül.