Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 11 (214. szám) - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz):
4028 eltérő szempontok vezérelnek egy államigazgatási típusú döntést, nem érdemes ebből a szempontból összekeverni, jó is ez a különbségt étel most. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Szintén két percre kért szót Szabó Zoltán képviselő úr. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én úgy látom, hogy lassan kezdjük újra az általános vitát lefolytatni itt a részletes vita ürügyén és egy módosító indítvány ürügyén; ennek tényleg nincsen sok értelme. Úgyhogy én ezzel a szóban forgó részhez való hozzászólásaim sorát be is fejezem. Egyetlen dolgot szeretnék elmondani. Az, hogy egy hatósági jogk ört hivatalnak kelle gyakorolnia vagy sem, hogy így mondjam, ízlés dolga. A kontinentális, jószerivel francia és német mintára létrejött jogszabályok ezt így gondolják. Az az angolszász minta, amelynek alapján a szabadelvű magyar arisztokrácia a kiegyezés utáni időszakban kormányozta az országot - amelynek egyébként terméke az a 120 éves hagyomány, hogy ezt a bizonyos, a régészethez, az ásatásokhoz kötődő hatósági jogköröket egy nem hivatali, hanem szakmai grémiumokból álló intézményhálózat gyakorolta , a z egy másik fajta típus. Én a magam részéről nem látom át azt, hogy egy - még egyszer mondom: ízlésről nem föltétlenül kell vitatkozni - különféle ízléseket érvényesítő, megtestesítő szabályozást miért kellene egyfajta ízlés szerint átgyúrni. Kétségkívül v an ennek esztétikai értéke, én ezt nem vitatom, de úgy gondolom, hogy vannak a jogi esztétikánál fontosabb érdekek is, és jelen pillanatban ez számomra egy fontosabb érdek lenne. Nem fogadom el Sasvári képviselő úrnak, illetőleg e törvényjavaslat előterjes ztőjének azt az érvelését, hogy hatósági jogkört föltétlenül hivatalnak kell gyakorolnia, de ha már hivatallal gyakoroltatunk, akkor legalább adjuk meg a szakmának egy részét annak, ami eddig az övé volt. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. K ét percre megadom a szót Hadházy Sándor képviselő úrnak, Fidesz. HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szabó Zoltán képviselő úrral szeretnék vitatkozni, annak ellenére, hogy jelezte legutolsó felszólalásában, hogy e témában nem kíván többször hozzászólni. Azt, hogy a hatósági munka mint feladat nem hatósági kereten belül hogyan oldható meg, én most nem tudom elképzelni, de lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem rendelkezem megfelelő tudással. A köztisztviselői törvény vonatko zik a hatósági munkát ellátó dolgozókra. Az ásatási bizottság dolgozóira - értelemszerűen - ez a jogszabály nem vonatkozhat, hiszen általában egy felkért tisztség ez, vagy pedig a minisztériumok jelölik ki, de e tekintetben felelősséggel egészen máshogy re ndelkeznek, mint ha a hivatal keretében végeznék ezt a munkájukat. Tehát igazából én azt nem látom, amit Szabó Zoltán képviselő úr megfogalmazott, hogy hogyan illeszthető be a magyar jogrendbe az így történő hatósági munka. Köszönöm szépen. (Szórványos tap s a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Felszólalásra megadom a szót Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kizárólag a 167. ponthoz kívánok hozzászó lni, mert a vita jelenlegi szakaszához a szakaszolás szerint ez is hozzátartozik. Ez ugyan az utolsó lapon van, és "csupán" a melléklettel foglalkozik, mégis fontosnak tartom ezt a pontot. Én arra tettem javaslatot, hogy ebben a mellékletben - amelynek a c íme úgy hangzik, hogy "Az állam kizárólagos tulajdonában tartandó