Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 1 (213. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
3956 évi átlagban, csak ez a fűtési szezonban - megjegyzem - 12 százalékkal ketyeg. És azért hadd vigyem el olyan messzire, hogy ha egyszer igaznak tartjuk, hogy az ár orientál, és energiatakarékosságot akarunk, azt hiszem, mindannyiunknak érdeke, hogy korszerű, új, takarékos technológiák kerüljenek rendszerbe, de hogy ezek meg is térüljenek; a vállalkozások mindig eredendően üzleti alapon számolnak - akkor ösztönzi őket, ha tudja, mibe kerül. Amit még kiemeltem, a keresztfinanszírozás kérdése, a 43 százalék. Itt vitatkoztunk a Házban - nem akarok visszamenni - Mat olcsy úr akkor elmenekült a parlamentből, hogy lehetőség szerint ne kelljen válaszolni a kérdésekre. Azt gondolom, hogy akik itt voltak, azok erre emlékeznek még. Azt hiszem, hogy az energiatakarékosság mint olyan - ha ezt komolyan vesszük - hat még a költ ségvetésünkre is, külkermérlegünkre és sok minden másra. Tehát nagyon fontos lenne, de ezt csak úgy tudjuk elérni, ha megfelelő rendszert alakítunk ki. Hadd tegyek hozzá néhány mondatot én is a jövő kérdéseihez, amit Szalay Gábor nagyon udvariasan fogalmaz ott, hogy bátortalan. Igen. Tessék csak végiggondolni! Az egész folyamatban múlt év óta csak egy ilyen kis ártatlan mondat jelenik meg, hogy konfliktus lehet esetleg a távhőszolgáltatóknál a kapcsolt áramtermelés miatt. Vajon egész végig, soha, sehol miért nem jelenik meg ez markánsabban? Ez megint nagy gazdasági összefüggéseket is fölvet. Mer mi lesz, mit teszünk helyette? Mivel finanszírozzuk? Mennyivel kerül többe, ha valamilyen más megoldást kell találni? Egyébként a jelentésben van egy apró mondat arró l is, hogy nagy valószínűséggel átállnak a földgáz felhasználására. Még ehhez annyit - és nem akarom tovább, mert annyiban előnyöm van, hogy képviselőtársaim sok mindent elmondtak a jövőről, a piacnyitásról , gondolják el, üzleti modellről beszéltünk, meg kezdtük a vitát itt, a parlamentben, miközben - ahogy a jelentésben is szerepel - a rendszerirányításról, a szállításról, az elosztási költségekről, tarifákról nem esik szó. Tehát megint belemegy mindenki valamibe, egy változásba, csak nem tudja a következ ményeit kiszámítani. És itt megyek vissza, hogy számomra a Magyar Energia Hivatal ebben a kérdésben az a független szervezet kell hogy legyen, amely a kiszámíthatóságot biztosítja, és a kiszámíthatóságon keresztül lehetővé teszi azt, hogy a befektetők ne h elyezkedjenek tartózkodó álláspontra. Mert én ma azt látom, hogy pillanatnyilag - pont azért, mert ilyen bizonytalan az egész rendszer - most egy picit mindenki megmerevedett. Mindenki vár arra, hogy mi lesz a következő lépés, és annak függvényében fog dön teni, hogy beruház vagy nem. Én azt hiszem, hogy az energetika annál összetettebb kérdés, mint hogy ezt kockáztathatnánk. Tehát én azt gondolom, hogy a kormánynak az az árpolitikai magatartása, amit tesz és amit rákényszerített a hivatalra, csak pótcselekv és, képviselő úr. Ezt én ma is merem vállalni, és merem mondani. A befejező gondolataim pedig azok - ahogy Kovács Tibor képviselőtársam elmondta , hogy számomra pont a hiányosságok miatt most ez a beszámoló így nem elfogadható. Ezzel együtt egyetértek azo kkal, akik ugyanúgy megfogalmazzák, mint egy évvel ezelőtt, hogy a hivatali autonómia és függetlenség fontos. Ha ezt a kormány nem teszi meg, akkor én most vállalom, hogy ősszel néhány képviselőtársammal együtt kész vagyok benyújtani azt a törvényjavaslato t, amely az Energia Hivatalt az Országgyűlés hatáskörébe átemeli, és mintegy fölemeli, megteremti a függetlenségét, hogy erőteljesebb hatékonysági jogosítványai legyenek mindazokban a kérdésekben, amit Vincze képviselő úr elmondott, vagy egyáltalán a fogya sztói érdekvédelem ügyében. Mert azt gondolom, igenis végig kell gondolni, amit Balczó képviselő úr elmondott: jól kitapintható, hogy ez az árpolitika vezet oda, hogy fogyasztói irodák igenis megszűnnek, bezárják, a fogyasztók itt is rosszabbul járnak. Teh át a végén mindig a fogyasztó fizet, mindig a fogyasztónak kerül ez valamivel többe. Azt gondolom, hogy ezen változtatni kell. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm képviselő úr felszóla lását, és kétperces időkeretben megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.