Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 31 (212. szám) - Az ülésnap megnyitása - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ERKEL TIBOR (MIÉP):
3869 Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) (9.50) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Erkel Tibor képviselő úrnak, MIÉP. ERKEL TIBOR (MIÉP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az általános vita első szakaszában az új hivatal sikeres működtetéséhez egyik leglényegesebbnek vélt kérdésként vetettem fel: ha a miniszter szakfelügyelői és más szakmai testületeket működtet, akkor végül is milyen lesz a tudósszakma és a hivatal bürokrata lényege közötti viszony? A 98. § során erre egyértelmű és későbbi vitákat kizáróan megfogalmazott bekezdést nemigen olvasha tunk; sajnos az indokolásokban sem. Egy, remélem, szemléletes példát korábban felidéztem a 20. §ban foglaltak nyomán. A Rakamazon talált honfoglaláskori fejedelmi leletek elkallódásának okairól volt szó, ami bizonyos, hogy a két pólus korábbi viszonyának a rendezetlenségére utalt - egyébként a parlamenti jegyzőkönyv 31 434. oldalán olvasható. Ugyanennek a 20. §nak a (2) bekezdése leírja, hogy az Ásatási Bizottság, a következőkben még egy laikus számára is valószínű lesz, hogy itt a legmagasabb rangú szakm ai testületről van szó, kilenc tagból áll. Tagjai közül egyetegyet a földművelésügy és a környezetvédelem minisztériuma delegál, kettőt az MTA jelöl, ötöt pedig az előterjesztő, tehát a kulturális miniszter. A testület, illetve Ásatási Bizottság tanácsadó , javaslattevő feladatkört tölt be. Arról azonban nem szól egyértelműen a törvény, hogy mit is kezd ezekkel a tanácsokkal és/vagy javaslatokkal a hivatal, léphete nélkülük, és ha már rendelkezik velük, kikerülhetie őket - tehát mikor és milyen mértékben van alá, fölé- vagy mellérendelt viszony közöttük. Egy példa a paragrafus (1) bekezdéséből: "A feltárási engedélyt a hivatal az Ásatási Bizottság javaslatára adja ki." Lefordítom minisztériumi gyakorlatra: a hivatal csak akkor adja ki az engedélyt, ha már birtokában van a támogató javaslat; különben nem léphet. Viszont ugyanebből a paragrafusból a (4) bekezdés így szól: "A régészeti feltárásokat a hivatal az Ásatási Bizottság bevonásával ellenőrzi." A régészeti feltárás szakmai tevékenység, ellenőrzése sza kmai feladat. Tehát álláspontom szerint a bizottságnak kell végeznie, amibe a hivatalt, hogy sajátos funkcióit gyakorolja, köteles bevonni. Megállapíthatjuk, hogy ugyanazon paragrafuson belül két, azonos rangúnak ítélhető szakmai feladat során a bizottság magasabb és alacsonyabb besorolást kap a hivatalhoz viszonyítva; mindezt annak ellenére, hogy egy egyszerű sorrendi cserével az Ásatási Bizottság a hivatal bevonásával ellenőriz, nemcsak ugyanazt a végeredményt érem el az ellenőrzés tekintetében, hanem a s zakmai testület kiérdemelt tekintélyét is megerősítem. Ugyanezért a tekintélymegerősítésért még egy észrevételt engedjenek meg: sajnos szó sem esik arról, hogy a kiváló erőket felsorakoztatni képes Budapesten kívüli centrumokhoz tartozók közül hány százalé knyi tag lesz ebben a bizottságban és másokban. Ha a lefedett területi arányokat tekintem csupán, akkor bizonyosan minimum 50 százalék plusz egy fő, mert szerény vagyok. Ha vidéken élő és dolgozó kitűnőségek eredményeinek a visszaigazolását kérem, természe tesen nagy tisztelettel, akkor éppen ennek a tudományos területnek a jogos igénye a megbecsülés fokozott decentralizálása. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Egy másik terület: az állami költségvetés korlátozatlan és rabló pumpolására mindig akad jel entkező, sajnos gyakran sikerrel. Ezért is örvendetes, hogy a törvényjavaslat néhány helyen, szinte pirulva a szokatlan gondolattól, úgy tesz, mintha a költségeket vagy azok egy méltányos részét más érdekeltekre hárítaná át. A régészeti feltárás tudományos érdek, tehát állami érdek; minden körülmények között az, különösen, ha ő a kezdeményezője. Manapság azonban igen gyakran és nagyon sürgető módon különböző beruházók kívánják meghatározni a helyet, a kezdés idejét, illetve az időtartamot, érvényesítve érde keiket. Ebben az esetben viszont az említett méltányos részt a költségekből nekik kell állni. Tulajdonképpen a 19. § is ezt szeretné elérni,
