Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 31 (212. szám) - Az ülésnap megnyitása - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - PÁL BÉLA (MSZP):
3866 képviselőtársaktól származnak, érkezzenek bárhonnan , ha szakmailag beilleszthetők, örömmel fogjuk a törvényjavaslat részének tekinteni. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre kért szót Pető Iván képviselő úr, SZDSZ. DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Reméltem, hogy az államtitkár úr Lezsák képvi selő úr felszólalására is reagál. Lezsák képviselő úr olyan magasra emelte a mércét az MDF számára, hogy nem látok lehetőséget arra, hogy az MDF támogassa ezt a törvényt, hiszen a műemlékvédelem eddigi koncepciójának teljes felülvizsgálata nem is ennek a t örvénynek a feladata, igazgatási kérdésekkel foglalkozik ez a törvény, és azt gondolom, hogy nem is lenne helyes egyébként, ha teljesen megváltozna a műemlékvédelem koncepciója. Nem azt képviseltük itt a parlamentben, hogy a magyar műemlékvédelem vagy egyá ltalán a kulturális örökséggel foglalkozó különböző szakmák akár több évtizedes tevékenységével lenne probléma. A mi kifogásunk az, hogy ez az igazgatási megoldás, amit a törvénytervezet javasol, nem jó, nem is módosítható úgy ez az elképzelés, hogy megfel eljen a mi nézeteinknek. Nem arról van szó, hogy ne legyen hivatal, természetesen ez ügyben - mint Lezsák képviselő úr érvelt - mi is azt gondoljuk, hogy kell egy igazgatással foglalkozó hivatal, csak más koncepció alapján. De amit Lezsák képviselő úr elmo ndott, az részben a szakmák - ha tetszik - önérzetét érinti, hiszen az elmúlt évtizedekben magas színvonalon képviselte egyebek között a műemlékvédelemmel, a régészettel foglalkozó szakma a maga szempontjait, pénzügyi lehetőségei természetesen korlátozotta k voltak, és még egyszer mondom, az a mérce, amit itt képviselő úr megfogalmazott, nem tudom elképzelni, hogy ebben a törvényjavaslatban módosító indítványokkal keresztülvihető lenne. Tehát, ha jól értem, az MDF nem tudja megszavazni. Köszönöm szépen. (Tap s az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Szintén két percre kért szót Pál Béla képviselő úr, MSZP. (9.40) PÁL BÉLA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm államtitkár úr válaszát, de Lezsák Sándor képviselőtársamhoz kapcsolódva szeretnék néhány dolgot elmondani. Ő is beszélt a törvénytervezet fogalomhasználatáról. Ezzel kapcsolatban szeretném azt elmondani: én is úgy gondolom, hogy hiányzik a műemlékek fajtáinak meghatározása a törvénytervezetből, miközben a műemlékvédelem sajátos tárgyai taxatív felsorolásra kerülnek a 35. és a 40. §ban. Itt viszont hiányoznak olyan sajátos tárgyak, azaz világszerte közismert fogalmak, mint például a kultúrtáj - melyet említett Lezsák Sándor képviselőtársam - vagy a világörökség. Nincs fogalmi kapcsolódá s a természetvédelmi törvényben szereplő olyan fogalmakhoz sem, mint a földvárak vagy például a kunhalmok, és a tervezetből az sem derül ki, hogy melyek a régészeti emlékek műemlékké átminősítésének kritériumai, és ilyen esetekben mi a követendő eljárás. É s a régészetnél maradva, a törvény nem tér ki arra sem, hogy egy feltárást követően mi az előkerült leletanyag sorsa, hogyan biztosítható a megőrzés, a restaurálás és a feldolgozás hármas művelete. Azt gondolom, módosító indítványaink ezen a területen is a rra irányulnak majd, hogy a törvény pontosan határozza meg az előbb általam idézett területekre vonatkozóan is ezeket a fogalmakat, és legyen biztosítéka annak, hogy a műemlékek, a tárgyi örökség védelme minél teljesebb körben megvalósuljon. Köszönöm szépe n.