Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 30 (211. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2000. január 1. és december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámoló; valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KURUCSAI CSABA (FKGP):
3753 az országban az elmúlt hat évben volt. Ezért csak az ő újjáválasztását tartjuk megoldásnak ebben az esetben. Köszönö m szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyo n nehéz ilyenkor mit is mondani, amikor Bauer képviselő úr tulajdonképpen a zámolyi kérdés kapcsán szítja ezt az ügyet, és alátüzel egy olyan dolognak, amit igazából nem kellene így kezelni. Úgy gondolom, hogy amikor a tárca képviseletében Hende államtitká r úrral nagyon is kitűnő magyarázatot adott, és a probléma profi kezelését tanúsította az egész ország és mondhatom azt, hogy Európa előtt, akkor nem illik ilyen jelzőkkel illetni ezt a tevékenységet, hiszen ez a kérdéskör, maga a roma kérdéskör nagynagy türelmet, megértést igényel, kedves képviselőtársam. Jómagam is olyan területnek vagyok a képviselője, ahol ez a kérdéskör kérdéskör. Ott azért nem azonosulnak a kifelé való mozgolódással, sőt elítélik a segélyért hazajövő helyzeteket és nem dicsérik, mint ahogy képviselő úr ezt itt megteszi. Úgy gondolom, hogy a tanulás, amit már itt más is mondott, az oktatás lehet a felemelkedésük a roma fiataloknak, és ebben ez a kormányzat nagyon sokat tett. Nagyon sokat tett, szemben az előző akárhány száz év időszaká val. Úgy gondolom, hogy ebbe az irányba kell menni, tanulni és munkalehetőséget adni. Vannak programok, melyek valóban a munkához való lehetőség jogát biztosítják. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nem vágyik el a romák zöme inne n Magyarországról, és elítélik ezt a szerencsétlen helyzetet, én pedig azt a hozzáállást, ami igazából gerjeszti ezt a szituációt. Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Szintén két percre megadom a szót Kurucsai Csa ba képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. KURUCSAI CSABA (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy ebben a Házban nincs olyan képviselőtársam, aki azt merné állítani, hogy a romakérdés tekintetében ne lenne rendkívüli mennyiségű feladat m ég a Ház előtt, a magyar társadalom előtt. Azt gondolom, és ezt a nagyon fontos bevezetést kell elmondani, hogy ez alaptétel: abból induljunk ki, hogy ez a kérdés megoldatlan, csak feladatok vannak előttünk! Nagyon rosszul érzem ugyanakkor magamat a bőrömb en akkor, amikor a jog oldaláról rendre kapjuk azokat az utalásokat, hogy milyen jogok sértődtek meg a zámolyi ügyben. Van egy szerencsétlen család - és arról eddig nem esett szó , akinek ugyanolyan joga van, és itt kezd az akusztikája a dolognak egy kics it elferdülni, van egy család, aki a gyermekét elveszítette, és az a büntetőeljárás, amely ott folyik, már lassan kezd a büntetőeljárás paródiájává válni azáltal, hogy gyakorlatilag a gyilkosság óta, két év óta nem tud összeállni valami megnyugtató állapot a tekintetben, hogy a kötelezettség, kötelesség oldaláról - amikor az állam büntetőjogi kötelessége fennáll - egy megnyugtató döntés szülessen. Úgy gondolom, ha ez a döntés meglenne, ez a romakérdés, zámolyi kérdés régen nyugvópontra juthatott volna. (16. 30) Amikor a zámolyi kérdésről beszélünk, el kell mondani, alapvető érdeke lenne a magyar közvéleménynek, a magyar politizáló társadalomnak, hogy ez az ügy előbbre lendüljön, és akkor az indulatok lényegesen kisebb mértékűek, a dialógus pedig sokkal gyümöl csözőbb és hasznosabb lenne. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.)