Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 30 (211. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2000. január 1. és december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámoló; valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter:
3746 Tudjuk azt, tisztelt Ház, a költségvetési beszámolóból, az Oktatási Minisztérium beszámolójából, hogy milyen jelentős mértékben megemelkedett ez a - mondhatjuk az t - befektetés az emberi tudás fejlesztésébe. Tehát azt szeretném tanácsolni, hogy akkor, amikor a aberrációkat, a hiányokat számba vesszük, akkor vegyük számba azt, hogy mi abból a gyógyulás útja. Igen, a jó medikusdoktor megállapítja, hogy mi a betegség, de azt is előírja, tanácsolja, hogy hogy lehet abból kigyógyulni. Mi ezt tudjuk, gyakoroljuk és tapasztaljuk. Fel kell gyorsítani, mindent meg kell tenni, össze kell fogni, azonban az a sötéten látás, ami időnként itt elhangzik, tisztelt képviselőház, nem megalapozott. Ismétlem: ami létezik, az lehetséges. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A kétperces hozzászólások végére értünk. Most az írásban előre jelentkezők következnek. (Dr. Dávid Ibolya jelzi, hogy szólni kíván.) Bocsánat, nem láttam, legalábbis a monitor nem jelezte a miniszter asszony felszólalási szándékát. Most már jelzi, úgyhogy megadom a szót Dávid Ibolya igazságügyminiszter asszonynak. DR. DÁVID IBOLYA igazságügyminiszter : Köszönöm szé pen. Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik az antidiszkriminációs bizottsággal kapcsolatban elhangzott rendkívül rossz kicsengésű mondat, hogy a tett halála a bizottság. Remélem a képviselő urak akkor is erre gondolnak, amikor az általuk óhajtott vizsgá lóbizottságokról beszélnek. (Taps a kormánypártok soraiban. - Bauer Tamás: Talán ezt nem kellett volna mondani, mert a Házszabály...) Egy biztos: ha az emberben megvan az a jóindulat, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben a civil szervezetektől kezdve a z egyetem képviselőjéig, a különféle pártok képviselői, az Országgyűlés erre hivatott bizottsága részt vegyen egy olyan szűrőmunkában, mint amilyen ez a bizottsági munka... - ez a bizottság egyébként tegnap másodszor ülésezett. Én tegnap elolvastam azt a j elentést, amit az ülésezésről kaptam, ahol elnök asszony is ott volt. Valójában minden minisztérium rövid időn belül befejezte ezt a szűrőmunkát, senki nem arra utazott ezen a bizottsági ülésen, hogy az időt el kell húznia. A minisztériumok egyébként szóba n és írásban beadták a saját megállapításaikat, és ki is tűzte ez a bizottság 2001 júniusára a következő ülését. Én azt hiszem, hogy ha egy Unió megengedheti azt magának, hogy a törvények átvilágítására 2003 júniusáig adjon saját tagállamainak időt, akkor néhány hónapos bizottsági előkészítés feljogosíthat minket is arra, hogy egy alapos munkát végezzünk. Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy az Alkotmánybíróság döntésének alapján nem vagyunk mulasztásos alkotmánysértésben, és nincs olyan kötelezettségünk, h ogy egy diszkriminációs törvényt készítsünk, elegendőek az ágazatiak. Nekem nem posztom miniszterként összehasonlítani a jelenleg hatályban lévő magyar, de a diszkrimináció ellen ható jogszabályokat azzal a román tervezettel, amely jelenleg vita alatt áll. Szerintem a magyar jogrendszer kétszer akkora védelmet nyújt most, a mostani formában, mint az az összesített anyag, amit egy törvény formájában nyújtottak be ma - amely a román antidiszkriminációs törvény , hiszen mindenütt a szankcionálás az, ami legna gyobb problémát jelenti, és a legnagyobb differenciáltságot kell hogy jelentse. Azt pedig, amit Bauer képviselő úr mondott, egyenesen visszautasítom, és kikérem magamnak, hogy azt feltételezze képviselő úr rólam, hogy én a zámolyi romák ellen adatokat gyűj tök. Én magam újságolvasó ember voltam, azt olvastam, hogy többen kifogásolták a településen élők közül, hogy a zámolyi romák miközben Strasbourgban menedékjogot kérnek, Magyarországon különféle atrocitásoknak és üldöztetésnek vannak kitéve, rendszeresen h azajárnak fölvenni a segélyeiket. Én, egy jóindulatú állampolgár meg egy jóindulatú miniszter, aki egyébként a kisebbségekért felelős, ezt nem akartam elhinni, és rögtön azt mondtam, hogy ezt csak a polgármester úr tudja majd megcáfolni,
