Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - Balsay István (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Hogyan látja a miniszter úr előrehaladásunkat a decentralizáció területén az Európai Unió regionális politikájához kapcsolódás tükrében?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
3570 Unió sikeres gazdaságpolitikájában kiemelkedő szerepe van a decentralizációnak, ami a különböző szintű országos és regionális programok, tervek kidolgozását és a támogatási forrásokról való döntés jogának a megosztását jelenti. Magyarország érdeke is a decentralizáció elveinek az érvényesítése, mivel a decentralizált irányítás eredményesebb az egyközpontú irányításnál, és az Unióba való felvételt követően a támogatások jelentős része a regionális programokhoz kötődhet. Az ország gazdasági eredményei lehetővé tették, hogy a kormány által benyújtott, a Magyar Köztársaság 20012002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatban jelentősen növekedtek a támogatási előirányzatok. A területfejlesztésről és rendezésről szóló törvény módosításával az Országgyűlés létrehozta a tervezésistatisztikai régiókat és azok fejlesztési tanácsait, amelyek feladata, hogy kidolgozzák és elfogadják a régió hosszú és köz éptávú tervét, stratégiai és operatív programjait, ellássák gazdaságfejlesztési, területi koordinációs feladatait, pénzügyi tervet készítsenek, döntsenek a programok megvalósításáról és a hatáskörükbe utalt pénzeszközök felhasználásáról. Így lehetőség nyíl ik az Európai Unió követelményei közül a programfinanszírozás, a partnerség és a szubszidiaritás elveinek érvényesítésére. Kérdezem a miniszter urat: hogyan látja előrehaladásunkat a decentralizáció területén az Unió regionális politikájához kapcsolódás tü krében, valamint hogyan segítik az ágazati stratégiai célkitűzések, ezek közül is kiemelve a Széchenyitervben megfogalmazott fejlesztési programok, a regionális fejlesztési programok kidolgozását, különösen most, amikor a kormány határozatban rögzítette a régiók, megyék, hátrányos helyzetű térségek decentralizált forrásait és azok felhasználásának eljárását? Várom tisztelettel a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kérdésre Vonza András miniszter úr válaszol. DR. VONZA ANDRÁS föld művelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A területfejlesztés egyik alapvető feladatát vetette fel a kérdésében, amely a magyar regionális politikában és az Európai Unióhoz való csat lakozásban gyors és hatékony megoldást tesz szükségessé. Előrebocsátom, hogy az előrehaladás egyik záloga a kormány sikeres gazdaságpolitikája, ezen belül sikeres területi politikája. Ez az elmúlt két évben, alapvetően a területi egyenlőtlenségek mérséklés ére koncentrált eszközrendszerével elsősorban az elmaradott területeket és válságtérségeket kívánta segíteni. Forrásainkat decentralizálva, a megyék bevonásával sikerült a területi differenciálódás kedvezőtlen hatásait fékezni, újabb szélsőséges krízishely zetek kialakulását megakadályozni. A magyar területpolitikában elért eredményekben jelentős szerepet játszott a decentralizáció szervezeti és intézményi keretei területén történő előrehaladás. A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításával az Országgyűlés hét tervezésistatisztikai régióban kialakította a regionális fejlesztési tanácsok stabil rendszerét, meghatározta a működésük feltételeit. (16.50) A törvénymódosítással meghatározott feladat- és hatáskör lehetővé teszi, hogy az Európai Unió strukturális és regionális támogatási eszközeinek igénybevétele szempontjából meghatározó regionális szinten is megvalósulhasson a programozás, a partnerség, a szubszidiaritás és az addicionálás közösségi alapelveinek érvényre juttatása. A regionális fejlesztési tanácsok kialakítását és feladatai megvalósítását segítette, hogy programjaik kidolgozásához a területfejlesztési célelőirányzatból régiónként az elmúlt két évben 230 millió forintot biztosítottunk, munkaszervezeteik műk ödéséhez évente 3535 millió forinttal járultunk hozzá. Köszönöm. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)