Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - Lezsák Sándor (MDF) - a szociális és családügyi miniszterhez - "Támogatja-e a minisztérium a volt állami gondozottak állami támogatás révén vásárolt lakásai eladásának időleges korlátozását?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
3568 Nézzük történetiségében, hogy mi történt a Golgota, illetve a Krisztus Pilátus előtt című képpel kapcsolatban! (16.40) Jól tudjuk, hogy 1884ben készült el, amikor rövid vándorlás után az Egyesült Államokba került, és 1907ben az akkori tulajdonos házát tűzvész pusztította, és csak az utolsó pillanatban lehetett kimenteni onnan. Képviselő Asszony! Ön pontosan 13 esztendőt késett el e kérdés feltételével, hiszen 1988ban, illetve néhány hónappal azt megelőzően eladták ezt a képet, és akko r a New Yorki árverésen 47 500 dollárért a Golgota című kép megvásárolható lett volna, amit a magyar államnak egyébként fel is ajánlottak, továbbá 60 ezer dollárért a Krisztus Pilátus előtt című kép is megvásárolható lett volna. Akkor sem ön, sem az ön ké pviselő elődje abból a választókerületből nem tett fel egyetlen kérdést, sőt az ön kormánya sem érezte fontosnak, hogy akkor 107 500 dollárért, és ne most kétmillió dollárért kelljen ezt a képet visszavásárolni. Megjegyzem, az elmúlt 13 év alatt is ez az e lső olyan megyei és városi önkormányzat, amely komolyan veszi a kormánnyal való együttműködést e tárgyban, és mi mindent meg is fogunk tenni, így június 7én Ecsedi István helyettes államtitkár úr a város és a megye képviselőivel fog Torontóban, illetve az t követően New Yorkban tárgyalni a kép megvásárlásáról. A képviselő asszonynak azt javasolom, hogy egyébként a megyei önkormányzat MSZPs frakcióvezetőjéhez hasonlóan, pénzt gyűjtsön inkább és ne aláírásokat, mert azzal talán előbbre vihetjük a visszavásá rlás ügyét. Köszönöm a megtisztelő kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.) Lezsák Sándor (MDF) - a szociális és családügyi miniszterhez - "Támogatjae a minisztérium a volt állami gondozottak állami támogatás révén vásá rolt lakásai eladásának időleges korlátozását?" címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a szociális és családügyi miniszternek: "Támogatjae a minisztérium a volt állami gondozottak állami támogatás révén vásárolt lakásai eladásának időleges korlátozását?" címmel. Lezsák Sándor képviselő urat illeti a szó. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az elmúlt évtizedben állami erőfeszítés révén értük el, hogy a nagykorúságot elért állami gondozott fiatalok egy része az összegyűjtött családi pótlék, iskoláztatási támogatás, árvaellátás, kereseteik és adományok révén egy szerényebb lakást meg tud vásárolni. Nem kiszolgáltatott albérlőként, netán h ajléktalanként kezdik el a felnőtt életüket, hanem lakástulajdonosként. Sajnos, egyre több aggasztó jelzés érkezik arról, hogy ezeket a tapasztalatlan fiatalokat ingatlanaikból kiforgatják, kisemmizik. Ezeknek a szeretetre éhes fiataloknak sokszor elég egy jól beszélő, váratlanul felbukkant rokon, néhány hónapos színlelt kedveskedés, és meggyőzik őket arról, hogy adják el lakásaikat, majd - úgymond - együtt máshol jobbat, nagyobbat vásárolnak. Ezek a jogügyletek megtörténnek, papíron minden szabályos, gyakr an a tényleges érték feléért, harmadáért történik a vásárlás, és a kiforgatott fiatal hamar albérletben vagy a hajléktalanok között találja magát.