Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - Kuncze Gábor (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - "Kell-e hinni a kormány adott szavának?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
3530 És végezetül köszönetet kell hogy mondjak önnek azért, mert beszélhetek a kormánynak a lakásépítési programjáról, amiről úgy gondoljuk, nagyon sikeres. Miért mondom ezt? Először nézzük, hogy milyen intézkedések születtek a lakásépítésekkel kapcsolatban! (Dr. Kis Zoltán: Az illetékekről beszélj már!) Az első, hogy megmaradtak azok a kedvezmények, amelyek 1998 előtt fennálltak, így különösen az adókedvezmények, a szociálpolitikai kedvezmények, illetve más lakástakarékossági kedvezmények. Ami már újként jelenik meg, az többek között a kamatkedvezmény, hiszen 1998 előtt 20 százalék fölött lehetett lakásépítésre hitelt fölvenni, a kamat költsége meghaladta a 20 százalékot, az most 1012 százalék, új lakás építése esetén pedig 67 százalék. Új elem az áfavisszatérítés, amelyik 400 ezer forintot jelent családonként. A polgári kormány ideje alatt indult el a szociális bérlakásépítési program is, a melynek eredményeként például ebben az évben az első negyedévben 3300 új engedély került kiadásra, ami 13 milliárd forint értékű új lakást fog jelenteni. És nem utolsósorban szeretnék beszélni arról az adósságkezelési programról, ami az elmúlt tíz évben ne m volt jellemző, hogy állami támogatással segítsenek olyan családokat, akik nem képesek a részleteket törleszteni. Mik az eredmények? E rövid időszak alatt is jól mérhető eredmények születtek. A legfontosabb eredmény az, hogy egy év alatt 46 százalékkal nő tt az építési engedélyek száma. Ez 44 700 építési engedélyt jelent a 2000. évben. 2001ben vélhetően a felépített lakások száma el fogja érni a 40 ezret. Egyébként ez már a 2000. évre is jellemző volt, hiszen 12 százalékkal nőtt az átadott lakások száma. ( 14.10) Ami nagyon fontos, és hihetetlen eredmény, hogy a lakáspiacon megjelenő hitelállomány mértéke egy év alatt közel 70 milliárd forinttal növekedett. Ez mind a 2000. év eredménye, hogy míg 120 milliárd forint hitel jelent meg a lakáspiacon, addig a 200 0. év végére ez a szám a 190 milliárd forintot is meghaladta. Tehát úgy gondolom, a képviselő úr által felvetett probléma a tekintetben, hogy félreérthető a szöveg, jogos. De önnek azt is tudnia kell, hogy az emberek, a polgárok alapvetően nem az alapján d öntenek arról, hogy új lakást vásárolnake, hogy megkapjáke az illetékkedvezményt vagy nem. Különösen olyan tekintetben nem, hogy ezt a kiadványt az év végén, októbernovember környékén vették kézhez, és egy család nem egy hét vagy egy hónap alatt dönt ar ról, hogy új lakást vásárole. Tisztelt Képviselő Úr! Az általam elmondott tényeket a kormány eredményeknek tekinti . Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Folyamatos zaj.) ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, hogy a válasz érthetőségét a hallhatósága nem befolyásolta. Megkérdezem Kuncze Gábor képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnöknő! Tiszte lt Képviselőtársaim! Akik figyelemmel kísérték a választ, valószínűleg hallották, de nem értették. (Derültség az SZDSZ padsoraiból.) Én azt kérdeztem, hogy miért vezeti félre a polgárait a kormány, megengedhetőe ez. Az államtitkár úr elismeri, hogy valóba n félrevezette őket, de, kettőspont... - és innentől kezdve egészen másról beszél, ahelyett, hogy választ adna. Ha már irodalmi idézeteknél tartunk ma a Házban, nekem Karinthy Frigyes jut az eszembe: az állam amit ígér, azt megtartja; ha pénzt ígér, azt is megtartja. (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) Ez történt ebben az esetben, ezért nem fogadom el a választ.