Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - Kapronczi Mihály (MIÉP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Lesz-e az idén búzabomba?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP):
3527 megtagadására. A miniszter úr azt ígérte a parlamenti meghallgatásán, hogy első intézkedése lesz ennek hatályon kívül helyezése, ezér t támogatta önt a Magyar Igazság és Élet Pártja is. A kérdésem az, hogy álljae a szavát a jobboldali kormány kisgazda minisztere, és törlie ígérete szerint a támogatási rendeletből ezt a betarthatatlan feltételt. Mit cselekszik ön szavahihetősége védelmé ben? A másik kérdésem az, hogy ketyege újabb, veszélyesebb búzabomba az 1998. évinél. A kérdés jogossága egyre nyilvánvalóbb: a gabonaárak zuhannak, és máris az államilag elismert előállítási ár alatt vannak. Egyes szakértők véleménye szerint ez a zuhanás megállíthatatlanul a garantált árnál, a termelési költségek 70 százalékát kitevő áron fog megállni. Ez azt jelenti, hogy gazdák tízezrei válnak áldozattá, mivel még az előbb említett, az állam által rájuk tukmált hiteleket sem tudják visszafizetni, nem is beszélve a jövő év finanszírozásáról és megélhetésükről. A gazdák meg vannak győződve az ármanipulációról, ez ellen pedig csak a kormány tehet. Készüle a kormány a mentőintézkedésekre, vagy szabad utat enged a magyar gazdák tönkretételének? Tisztában van nake az arra illetékesek azzal, hogy egy ilyen méretű csőd a gazdák földtulajdonát is veszélyezteti? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Vajon nem ez a cél? Tisztelt Miniszter Úr! Várom meggyőző, de hiteles válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdésére dr. Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr válaszol. Miniszter úr! DR. VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Bizottsági meghallgatásom során azt ígértem, hogy az első intézkedéseim egyike lesz, ha nem az első, hogy ezt a fajta laboratóriumi vizsgálatot eltöröljem. Jelentem, ezt eltöröltem, aláírt am a rendeletmódosítást, a rendeletmódosítás megjelenik a napokban. A szavamat tartottam, és minden egyes esetben tartani is fogom. Ezt szerettem volna a kérdés első felére válaszolni. A második felére: a 2001. évben a kalászos gabonafélék előzetes termésb ecslése az elmúlt évinél mintegy 2 millió tonnával nagyobb termést ígér a hazai szükségleten felül. Összességében mintegy 7 millió tonna kalászos termését várhatjuk. Azt is tudjuk, és a termelők is nagyon jól tudják, hogy az első jelentősebb bevételi forrá sa egy termelőnek a nyári kalászosok betakarításából származik. A termeléshez szükséges pénzbevételt ezen gabonafélék gyors eladásából vagy a megfelelő hitelkonstrukció esetén a közraktárba tétellel biztosítják. A tárolókapacitás országos szinten rendelkez ésre áll, esetleges gondot a helyenként kedvezőtlen területi eloszlás okozhat, ami megfelelő szállításszervezéssel kezelhető. A várhatóan nagy termés miatt bekövetkező túlkínálat a betakarítást követő azonnali értékesítés esetén az árakat jelentős mértékbe n lenyomhatja, akár az önköltség alá is leszoríthatja. (14.00) Ezért az FVMnek a társtárcákkal és szakmai szervezetekkel együtt olyan megoldást kell találnia, amellyel a szélsőséges piaci hatások lehetőség szerint elkerülhetőek. Ellenkező esetben a termel ők jogos elégedetlenségével és a problémák fokozódásával kell számolni. Lehetővé tettük, hogy a termelők részt vegyenek a garantált áras állami felvásárlásban. Köszönöm a szót. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Egyperces viszontválasz illeti meg a képviselő urat. KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP) :