Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 29 (210. szám) - A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TABAJDI CSABA (MSZP):
3496 Ami igazán komoly gondot jelent, az a mi történelmünk ebben az ügyben. Hiszen nagyon kíváncsian várom is azt, hogy a kormány milyen módosítással tud ezeknek az igényeknek elébe menni, hiszen nyilvánv alóan nem különbözik a helyzet és az eset aközött, ha valaki Csallóközből kikerült a Szudétavidékre, vagy Pozsonyból elköltözött Prágába, vagy pedig munkaviszonyai következtében Székelyföldről leköltözött Bukarestbe. A törvény a földrajzi hatály következt ében mégis másképp kezeli jelenleg ezt a kérdést. Ugyancsak problémát jelent számomra Ausztria is, mert az ottani autochton magyarságra vonatkozólag nyilvánvalóan csak a gazdasági ellenérvet lehet felhozni, hogy egyszerűen ennek a törvé nynek a kedvezményei nem jelentenek számukra annyit, de a szimbolikus jelzése biztos jelentene valamit. Viszont ha, mondjuk, Erdélyből átköltözött, jelenleg Bécsben élő emberekre gondolunk, akkor azok nyilvánvalóan inkább a nyugati magyarság fogalomkörébe tartoznak. Tehát ez a helyzetből adódó nehézség, amihez tökéletes megoldást biztos nem fogunk találni, de meg kell közelítsünk egy jó módosítást. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fid esz. (10.50) DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó hallani azt, hogy a képviselőtársaim a fogalmak tisztázásával foglalkoznak, különösen jó volt hallani azokat a szavakat, éppen Bauer Tamás képviselő úrtól, aki azt mondta, hogy a hátrányai t és kínjait enyhíteni a magyar létnek szerte a világon, a szomszédos országokban és szerte a világon. De az államtitkár úr ezzel kitűnően foglalkozott, egész világosan megmondta, hogy mi a kormány álláspontja. Azt nem kívánják most művelni, mert nem tehet jük, nevezetesen kifejezte azt, hogy kettős állampolgárságra gondolnak, gondolunk a magyarokat illetően szerte a világban. Ez most nincs a Ház asztalán, és valamikor erről nyilván gondolkozni fogunk és cselekedni szándékozunk. Ami most a téma, a szomszédos államokban élő magyarok dolga, itt, tisztelt Ház, előrelépésről van szó. Nem a világ összes dolgait oldjuk meg mi most itt, ne áltassuk magunkat, de viszont tudjuk azt, és érezzük azt biztosan, hogy előrelépés történik, jelentős előrelépés történik, amit a képviselőtársaink, az államtitkár úr, Tabajdi képviselő úr és sokan évek óta munkálnak. Ez ennek az eredménye is és sok minden más. Hogy milyen szervezetek vesznek részt ebben, tisztelt Ház? Most vettem részt nehány héttel ezelőtt egy konferenciasorozato n Erdélyben és másutt. Akikkel én találkoztam, akik eljöttek hozzám - nem ezzel a szándékkal, de akik eljöttek hozzám , mindegyik azt mondta, hogy de jó, hogy van, és szívesen részt vesznek ezeknek a dolgoknak a tisztázásában. Még egyet, tisztelt Ház: hog y itt előrelépés történjen, az azt jelenti, hogy a kisebbségi jogok, emberi jogok dolgaival foglalkozunk. Ezek emberi jogok, tehát nemcsak speciális magyar, hanem azonkívül a világ békéjének a dolga is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELN ÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre kért szót Tabajdi Csaba képviselő úr. DR. TABAJDI CSABA (MSZP) : Teljesen egyetértek Horváth János képviselőtársammal, hogy nem kívánjuk megoldani az összes határon túli magyar problémáját, már legalábbis jogilag, me g sem tudnánk oldani. Jogilag csak a szomszédos országokban élő magyarok problémáját kívánjuk rendezni. Ugyanakkor nem értem, hogy az a 42. számon futó javaslatunkat - amely elsősorban gesztus és jogi kötelezettségvállalás lett volna arra, hogy a Magyar Kö ztársaság határain kívül élő, e törvény