Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 28 (209. szám) - A párizsi békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról rendelkező 1997. évi X. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BODA ILONA környezetvédelmi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LÁYER JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
3446 szempontból a leginkább járható útnak látszik. Ehhez kapc solódtak a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Szocialista Párt képviselői is, jómagam is. Ezzel is szerettük volna azt elérni, hogy hamar és megfelelő eljárásban történjen meg ennek a törvénynek a vitája. Ezért is történt meg ma a z, hogy kivételes és sürgős eljárásban tárgyaljuk, tehát a parlamenti szokásokhoz mérten egészen eltérő szabályok szerint. Ebből az is következik, hogy elég nagy konszenzus van a magyar parlamentben e törvény tekintetében. Köszönöm szépen megtisztelő figye lmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Boda Ilona államtitkár asszony nyilatkozik, hogy támogatjae a kormány, vagy nem. DR. BODA ILONA környezetvédelmi minisztériumi államtitkár : Kissé szo katlan, hogy most szólalok fel, ennél a napirendi pontnál, de a magyar kormány nevében kifejezetten támogatjuk a módosító törvényjavaslatot, és erre kérjük az Országgyűlés valamennyi tagját is. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géz a) : Köszönöm, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Láyer József képviselő úrnak, a kijelölt emberi jogi bizottság előadójának, ötperces időkeretben. Tessék, képviselő úr! LÁYER JÓZSEF , az emberi jogi, kisebbségi és vallásü gyi bizottság előadója : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság ezt a törvénymódosító javaslatot a 2001. május 23i ülésén tárgyalta. Az előterjesztő elmondta az indoklását, a bizottság a törvénymódosítás célját az indoklás alapján megértette, azzal azonosult, elfogadta, és egyhangúlag javasolja az Országgyűlésnek azt, hogy általános vitára alkalmas legyen, illetve fogadja el az Országgyűlés ezt az egymondatos módosítást. A bizottság úgy gondolta, hogy ebb en az esetben mindenféleképpen a közalapítványok kuratóriumára vonatkozó rendelkezések alól egyedi felmentést ennél a közalapítványnál tegyen meg a parlament, és támogassa azt a célt, amit előterjesztőként Sasvári képviselőtársunk az előbb elmondott. Köszö nöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra is jelentkezett képviselő, de tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az ajánlás szerint a képviselőcsoportok álláspontját egyegy képviselő fejtheti ki, az ajánlás szer int 1010 perces időtartamban. Most megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ. Utána következik majd Fenyvessy Zoltán. Tessék! BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Konszenzusról beszélt itt az imént valaki... (Sasvá ri Szilárd: Nem beszéltem konszenzusról! Nem beszéltem!) Akkor Láyer képviselő úr volt az... (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Na most, nincs konszenzus. A Szabad Demokraták Szövetsége ezt a törvényjavaslatot nem támogatja. Nem támogatja azért, mert ez eg y faramuci javaslat. A javaslat ugyanis arról szól, hogy van egy közalapítvány, amelynek a célját támogatjuk. A törvényt 1997ben, amely ezt a közalapítványt létrehozta, a Szabad Demokraták Szövetsége támogatta, támogatja ma is. Az a törvény nem tartalmazo tt olyan elképzelést, hogy a közalapítvány vezető testületébe, az általános szabálytól eltérően magas állami vezető kerüljön. Sasvári Szilárd képviselő úr - mint a javaslat egyik előterjesztője - elmondta nekünk, hogy van Magyarországon egy olyan szabály, miszerint alapítvány kuratóriumában nem lehet jelen magas állami vezető.