Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 28 (209. szám) - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
3435 értelmében tilos viselni - akár utólag is - a bárói, grófi címeket, és a törvény értelmében is megengedhetetlen a javaslatom elfogadása. Nos, ez a felfogás tökéletesen egybeesik azzal a szemlélettel, ami ellen küzdök, és amit Orwell nagyon találóan úgy írt le, hogy "holnaptól kezdve minden másképpen volt". Egy osztályharcos szemlélet megengedheti magának az utólagos történelemhamisítást, hiszen ezért is joggal került ez a szemléletmód a történelem szemétdombjára, de egy magára valamit is ad ó egyetemnek meg kell magát óvnia ennek a szemléletnek a gyanújától is. Ezt érezte át a kormány is, amikor támogatásáról biztosította módosító indítványomat. Nem arról van szó, hogy rehabilitáljuk gróf Andrássy Gyula névhasználatát, hanem arról van szó, ho gy felül tudunke emelkedni a szocialista korszakban belénk erőszakolt szemléleten, hogy a szocializmus győzelmét követően minden másképpen volt, mint ahogy az korábban történt. Nem akarok semmilyen kampányt indítani annak érdekében, hogy egyik napról a má sikra országszerte visszakapják eredeti, teljes nevüket a főrendű nagyjainkról elnevezett intézmények. Nagyon jól tudom, hogy még nem szabadultunk meg - különösen provinciális szinten nem - a múlt árnyaitól. De az Országgyűlés többsége már elkezdheti az or welli bilincsektől történő megszabadulás folyamatát, és kijelenthetné, hogy a polgári demokrácia győzelmét követően a múltban minden úgy történt, ahogy valójában is megtörtént. E gondolatokkal kérem a tisztelt Országgyűlést, fontolja meg javaslatomat. Kösz önöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm képviselő úr felszólalását, és megkérdezem képviselőtársaimat, ki kíván még felszólalni. Elsőként megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, kétperces időkeretben, a Szabad Demokraták Sz övetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. (Mádai Pétert a jegyzői székben Kapronczi Mihály váltja fel.) BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem gondoltam, hogy ezt a vitát itt újra le kellene fo lytatnunk egy másik törvényjavaslat kapcsán, nem is folytatom le újra. Tudom, hogy itt is van Lezsák képviselő úrnak egy módosító javaslata, tehát ügyrendileg rendben van, csak nem tudom, hogy szükségese. De ha már itt Lezsák képviselő úr a történelem sze métdombjára veti azt, akinek más a véleménye, mint neki - ez történt, ugye , akkor két dolgot szeretnék mondani. Egyrészt az a bizonyos törvény, az 1947. évi IV. törvény van, hatályban van, és nem véletlenül van hatályban, mert azt fejezte ki, hogy akkor a magyar társadalom szakítani akart egyfajta múlttal, amivel Lezsák képviselő úr, valamint a jelenlegi kormány nem akar szakítani. Erről szólt ez a vita. Én nem akartam újra előhozni, ön hozta újra elő. Ha önöknek ez az ízlése, az rendben van, de hogy ezt a magyar társadalomra rá akarják erőltetni, az szerintem nincs rendben. Andrássy Gyulát, Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Eötvös Józsefet azért tiszteljük, amit attól függetlenül tettek, hogy történetesen főrendeknek születtek. Ettől függetlenül tisz teljük őket, és azt gondolom, hogy ha egyszer a magyar társadalom - nem egyedül a Föld országai és Európa országai közül - azt mondta, hogy ezzel a megkülönböztetéssel szakítani akar, akkor érdemes ezt a szakítást tudomásul vennünk, és ugyanúgy tisztelhetj ük Széchenyit, Eötvöst, Wesselényit és a többieket, a főrendi előnevük nélkül, mint amennyire tisztelhetik önök a főrendi előnevükkel. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Bazsa György képvisel ő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.