Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény, továbbá a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozó tevékenység szabályairól, a ... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP):
3112 Elnök Ú r! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Perlaki képviselő úr egyéni indítványa alapvetően két részre osztható. Az első rész a bírósági végrehajtás szabályait pontosítja a gépjárművekre folytatott végrehajtási cselekményekkel kapcsolatban. A javaslat alapvetően tech nikai jellegű, mivel megváltoztak a közlekedési igazgatási hatáskörök, melyeket pontosítva kell nevesíteni a normaszövegben. A MIÉPfrakciónak ezzel kapcsolatban semmiféle kifogása nincs. A törvényjavaslat másik része azonban zavarba ejtő. Egy olyan törvén y összeférhetetlenségi szabályait javasolja enyhíteni, amelynek tartalmát a MIÉP képviselőcsoportja alapvetően elhibázottnak tartja. A javaslat tulajdonképpen tovább bogoz egy olyan csomót, amit nem bogozni, hanem kettévágni kellene, és alapvetően új hurko t kerekíteni a jelenségre. A vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvényről beszélek. Tudjuk, hogy a mo stani módosítás és ráadásul annak sürgőssége az Alkotmánybíróság határozata alapján kerül elénk, de ha már hozzá kellett nyúlni a törvényhez, akkor annak a meglévő, bár nem alkotmányellenes, de a gyakorlat során beigazolódott hibáit is ki kellett volna gyo mlálni. A törvény túlságosan nagyra méretezte a kamara tagjaivá kényszerített emberek körét. Tagjainak többsége nem magánnyomozó, javarészük gyakorlatilag éjjeliőr, portás, köszönőember, telephelygondnok, pénzszállító, szeméttelepfelügyelő és így tovább. Vannak közöttük testőrök is, akik rövidre nyírják a hajukat, hogy erős embernek lássák őket, és kísérgetik mindenhová munkaadójukat. A MIÉPfrakció véleménye szerint teljesen indokolatlan, hogy ezek az emberek kamarai tagságra kényszerüljenek; rendőrhatósá gi ellenőrzésük más foglalkozású állampolgárokkal azonos intenzitással megoldható lenne. A célszerű állapot az volna, ha csak a magánnyomozók maradnának meg a kamarában, és annak neve is ennek megfelelően módosulna. Egy ilyen profiltisztulás után jobban le hetne a rendőrhatóság által ellenőrizni a magánnyomozói tevékenységet, hiszen nem tudnának elvegyülni a portások között. Tehát egy ilyen jellegű profiltisztítás mellett lehetne olyan szabályokat megfogalmazni, amelyek emelnék a magánnyomozói tevékenységgel szemben támasztott állami igényességet. Ebbe a körbe tartozó szabályok például: a megfelelő iskolai végzettség, ami a javaslat szerint csupán középfokú; a nyomozóhatósági jogkörrel rendelkező szervezetnél eltöltött gyakorlati idő, például öt év; az ügyfel ek fogadására alkalmas iroda és így tovább. Ebben a körben szeretném megemlíteni a magyar állampolgárság követelményét is. Mind a jelenlegi szabályozás, mind a törvényjavaslat normaszövege megengedi ugyanis azt, hogy külföldi állampolgár is végezhessen mag ánnyomozói tevékenységet. Ezt a MIÉPfrakció ellenzi, nem tartjuk helyesnek ugyanis, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén külföldi állampolgárok kutakodhassanak Magyarországon, felruházva mindazokkal a jogosítványokkal és lehetőségekkel, amelyek a m agánnyomozókat megilletik. Miután a kamara profiltisztításának szabályai megfogalmazódnak, és a magánnyomozói tevékenységgel szemben támasztott állami mérce is megfelelő magasságba lenne helyezve, célszerű lenne kidolgozni azoknak a többletkötelezettségekn ek a rendszerét is, amelyet az állam joggal vár el a területén működő magánnyomozó állampolgároktól. Mire is gondolunk? A magánnyomozót titoktartási kötelezettség terheli a megbízója vonatkozásában, ami rendjén is való, ugyanakkor a munkája során tudomásár a jutnak súlyos bűncselekmények is, így szükségesnek látszik azon súlyos bűncselekmények körének meghatározása, ahol az állam már nem tűr el magánnyomozati cselekményeket úgy, hogy arról ne legyen tudomása - például gyilkosság esetén. Ebben a körben a beje lentési, feljelentési kötelezettséget az állampolgárokra vonatkozó általános szabályoktól erőteljesebben lenne célszerű megkövetelni, például a kamarai tagságtól való megfosztás kilátásba helyezésével. Természetesen csak nagyon súlyos bűncselekmények eseté n lenne ez indokolt.
