Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - A hírközlésről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - PODOLÁK GYÖRGY (MSZP):
3027 képviselőtársaim sem tettek kísérletet, amikor benyújtották a T/3934/190., illetve a 3934/ 126. számú módosító javaslataikat. A jogharmonizációs találati arány így e kérdésben 50 százalékos, ami talán nem is olyan rossz, de ha figyelembe vesszük, hogy nem a földrajzi számokhoz, vagyis a hordozhatatlan számokhoz tartozik például az összes zöld sz ám, kék szám, emelt díjas telefonszám, rövid szám, ebben az esetben az előterjesztő feledékenysége már kórosnak is tekinthető. A problémáról végül is az is feltételezhető, hogy egyszerű fordítási hiba történt, mert ha - idézem - "vezetékes távbeszélő szolg áltatás esetén a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül" kitétel helyett, mondjuk, "a földrajzi számok esetén a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül" szöveg szerepelne, a rendelkezés ebben az esetben rögtön értelmet nyerne , a jogharmonizáció pedig megvalósulna. (18.00) Ezért kérem a jogszabályszerkesztéssel foglalkozó szakértőket, minisztériumi és kormánypárti munkatársakat, ne szégyelljék, vegyék csak kézbe nyugodtan a szótárat! Nagyon sok munkától kímélnék meg az Országgy űlést. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Szabó István képviselő úrnak, Fidesz. SZABÓ ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Sietve szeretném Szanyi képviselő urat megnyugtatni, egyrészt oly módon , hogy igaza van, amit elmondott a számhordozhatósággal kapcsolatosan, az pontosan így van. De szeretném megnyugtatni, kapcsolódó módosító indítvánnyal korrigáljuk ezt a problémát, és ez ily módon megoldást nyer reményeink szerint. Köszönöm szépen. ELNÖK ( Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Podolák György képviselő úrnak, MSZP. PODOLÁK GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Gipsz Jakab helyett elmondanám, hogy nem kívánom felsorolni tételesen azokat a módosító javaslatokat - kronológiában és számszerűen megvan , amire ki szeretnék térni, de azért néhány, az ajánlási oldalon is lekövethető módosításról szeretnék véleményt mondani. Nagyon tanulságos, amit megtudhatunk a különböző javaslatokon keresztül az érinte tt távközlési szolgáltatók céljairól és törekvéseiről. Például a Bánk Attila képviselőtársam által jegyzett 81. ajánlási pont alatt bent lévő módosító javaslat tulajdonképpen arról szól, hogy a Pannon GSM Rt. szeretné, ha a telefonon intézett vásárlásoknál a telefonszámlán keresztül lehetne fizetni. Én megértem, hogy ez egy jó üzlet a szolgáltatónak, de nagyon komoly biztonsági problémákat vethet fel, és ezt célszerű lenne átgondolni. Hiszen gondoljanak bele, hogy a bankkártyákkal kapcsolatban mennyi vissza élés történik, különösen napjainkban, és mennyivel gyengébb biztonsági intézkedések védenek egy vezetékes vagy mobiltelefont az illetéktelen hozzáféréstől. Emlékeznek arra - és gondolom, elég sokat lehetett olvasni az elmúlt években róla , hogy milyen vis szaélések történtek a 06 90es telefonszámon a különböző szexhirdetések lehallgatásával. Itt még csak néhány tízezer forintról volt szó, de amennyiben ez a fizetési mód telefonszámlán keresztül megtörténhet, itt százezres nagyságrendekről van szó, úgy, hog y akié a szám, nem is tudhat róla. Tehát ha ma egy bankkártyát tudnak hamisítani és leolvasni, akkor egy telefont vagy egy mobilt ennél sokkal könnyebb. Úgy gondolom, hogy ezt végig kellene gondolni, mert ez nagy gondot okozna, ha elfogadásra kerülne; csak úgy, mint az ajánlás 36. pontjában Kiss Andor képviselőtársam javaslatánál, hogy a