Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
2988 Elnök úr, köszönöm a szót. Csak szeretném képviselőtársam, Szabó Zoltán figyelmét fölhívni, hogy ha idéz, akkor az Alkotm ánybíróság döntését pontosan idézze, hisz nem az volt a döntés, amit ő elmondott az előbb. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szalai Annamária, a Fidesz képviselő asszonya. SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz) : Köszönöm. Az Alkotmánybíróság valóban azt mondta, hogy a kuratóriumok jelenleg törvényesen működnek, hiszen kisebb kockázat az, hogy féloldalas egy kuratóriumi elnökség, mintsem az, hogy ne legyen elnöksége a közszolgálati médiumoknak. (15.10) Még egy pontosítás szüks éges. A médiumok felügyelete teljes egészében megfelel az európai normáknak, mint mondottam, senki nem kifogásolta azt. A hivatkozott európai uniós jelentés szó szerint a következőt mondja: "A közszolgálati televíziót és rádiót kuratóriumok felügyelik, ame lyben a posztok egyharmadára egyenlő esélyekkel jogosultak a kormánykoalíció és az ellenzék képviselői. Annak következtében, hogy a posztok elosztásáról nincs egyetértés az ellenzéki pártok között, jelenleg három kuratóriumból kettőben csak kormánypárti ta gok vannak." Tehát ez a helyes idézet az európai uniós országjelentésből. Még egy pontosítást szeretnék tenni. Többször elhangzott az Európai Bizottság közelmúltban tett látogatásáról vélemény, ott is a tényekre kellene korlátozódnunk. Nekem szerencsém vol t részt venni a kibővített európai bizottsági ülésen, ahol Prodi úr elmondta, hogy nem a bizottság felelőssége lesz az, ha Magyarországon nem tudnak megegyezni az ellenzéki pártok. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Bau er Tamás úr, az SZDSZ képviselője. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy Szalai Annamária idézete sem volt teljesen pontos. Az Alkotmánybíróság abban a kérdésben, hogy törvényesen működneke a kuratóriumok, nem foglalt állást, mert nem foglalhatott. Az Alkotmánybíróság abban a kérdésben foglalt állást, hogy lehete alkotmányos a csonka kuratórium, és azt mondta, hogy bizonyos esetekben lehet. Hogy most milyen helyzet van, hogy ez ilyen helyzete, ebben nem az Alkotmánybíróság fo glalt állást, hanem a legfőbb ügyész. Emiatt ma már nem is legfőbb ügyész. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szabó Zoltán úr, az MSZP képviselője. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én is az alkotmánybírósági végzésre szeretnék utalni. Az Alkotmánybíróság, mint jól tudjuk, jogszabályokról mondhat ítéletet. Az Alkotmánybírósághoz intézett kérdés az volt, hogy nem alkotmányellenese a médiatörvénynek azon passzusa, amely lehetővé teszi a csonka kuratóriumok működését, és az Alkotmánybíróság válasza az volt, hogy nem alkotmányellenes, mert végső soron, ha végképp nem lehet másképpen, még mindig fontosabb, hogy legyen valamilyen gazdája a közszolgálati m édiumoknak, mint az, hogy egyáltalán ne legyen gazdájuk. De ezzel a végzéssel az Alkotmánybíróság egyáltalán nem mondta ki a jelenleg működő kuratóriumi elnökségek törvényességét, míg ezzel szemben az a személy, aki tisztségénél fogva jogosult volt arra, h ogy a Magyarországon működő alapítványok és közalapítványok működésének