Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - Az ülésnap megnyitása - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABÓ ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2931 A törvényjavaslat benyújtói azzal, hogy ez a mechanizmus milyen eredményekkel fog járni, szemlátomást tisztában voltak. Hiszen a törvény által megszabott, megengedett határidők olyan hosszúak, hogy korábban a teljes megelőző feltárás lezajlott annyi idő alatt, amennyi idő alatt ma egyáltalán az engedély kiadásáig el lehet jutni, pontosabban amennyi időt az engedély kiadására a törvényjavaslat a hivatalnak engedélyez. Az ügyintézés - még egyszer mondom - bürokr atikussá, vontatottá, lassúvá, szükségtelenül megkétszerezetté fog válni, ezért tehát azt a befektetőt, aki tőkéjének mielőbbi megtérülése érdekében a minél rövidebb határidők teljesülésében érdekelt, nem abban fogja érdekeltté tenni, hogy a hivatallal egy üttműködjék, hanem abban fogja érdekeltté tenni, hogy a hivatalt megkísérelje kijátszani. Tisztelt Ház! Egy történelmi anekdota szerint amikor Napóleon elfoglalt egy várost, a hódolni elé járuló magisztrátustól megkérdezte, hogy miért nem szólnak ebben a v árosban a harangok. A polgármester dadogva elmondta, hogy annak bizony, felség, nagyon sok oka van. "No, sorolja őket!" - mondta a császár. "Hát először is, felség, nincs harang." "Köszönöm, elég." - válaszolta Napóleon. Azt gondolom, hogy nagyon hosszan l ehetne még sorolni a Napóleon által meghódított város polgármesteréhez hasonlóan az indokokat, hogy miért nem tartjuk ezt a törvényt támogatásra alkalmasnak, ám a legfontosabb indoka az, amit az államtitkár úr az expozéjában elmondott. Kulturális örökségün k pótolhatatlan, meg nem újítható, legfontosabb erőforrásunk. Ehhez képest ez a törvény - bár a kulturális örökég védelméről szóló törvény címet viseli - valójában méltán viselhetné a "hogyan lehet elősegíteni a kulturális örökség megsemmisülését?" címet. Nem vádolok senkit ártó szándékkal; úgy gondolom, hogy a törvény rendelkezései nem azért segítik inkább elő a kulturális örökség megsemmisülését, mint annak védelmét, mert bárki ezt akarta elérni, hanem mert a törvény megfogalmazói soha nem látták, soha ne m ismerkedtek meg azzal a folyamattal, ahogyan ma a hatósági hatásköröket gyakorló múzeumok munkatársai ezekben az ügyekben eljárnak. Tisztelt Ház! Ha ma egy régészeti leletek által vélhetően érintett területen beruházás kezdődik, akkor a múzeum munkatársa arra jár - mert hiszen az a dolga, hogy arra járjon , tudja, hogy hol vannak a környékén, városában, megyéjében azok a területek, amelyek a régészeti feltárás által valószínűsíthetően érintettek, ennek megfelelően ha megkezdődik a beruházás, akkor eljáró hatóságként megvizsgálja, előzetesen feltáratja a szóban forgó területet, és mindez lezajlik néhány hét alatt. Ez ellen a befektetőnek rendszerint nincs is kifogása, az építési engedélyeztetési eljárás úgyis lényegesen tovább el szokott tartani. Tehát nin cs is kifogása, e minimális késedelem nem érinti az ő érdekeit, együttműködésre kész. Hogyan lesz ez abban az esetben, ha a törvény hatályba lép? Mint említettem volt, a hatósági jogkört gyakorló hivatalnok sem szakértelemmel, sem helyismerettel nem fog re ndelkezni. Nem is biztos, hogy egyáltalán tudomást fog szerezni arról, hogy a régészeti örökség által érintett területen építkezési munka kezdődik. Nem fog értesülni, mert hiszen előreláthatóan hosszú engedélyeztetési, feltárási procedúrára van kilátás. Ab ban, hogy együttműködjék egy ilyen hosszadalmas procedúra végrehajtásában, a befektető már nem érdekelt, és nem lesz érdekelt az érintett önkormányzat sem, amelynek az az elsődleges érdeke, hogy a befektető megtalálja a számítását és ott valami olyat építs en, ami az adott önkormányzatnak, településnek, közösségnek hasznos. Ül tehát a hivatalnok a megyeszékhelyen vagy a regionális központban, és fogalma sincs arról, hogy építkezés kezdődik egy olyan területen, ahol gyaníthatóan régészeti értékek vannak. Nem is szerez tudomást róla mindaddig, amíg az alapozás meg nem történik, és amíg a lerakott alapok az épület fennálltáig - tehát valószínűleg néhány száz évig - a szóban forgó esetleges régészeti leletet hozzáférhetetlenné teszik. Persze mondhatja bárki, hogy így van rendjén, mert hiszen addig ez a régészeti lelet ott lesz a föld mélyén és biztonságban lesz, de mégsem hiszem, hogy ez lett volna a jogalkotó célja.
