Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 14 (187. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP):
286 Köszönöm. Két percre megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Már a beszédemben elmondtam, é s gondolom, hogy ebben egyetértünk, szóval ne értsük félre a dolgot. Ami a méltányosságot jelenti, az a megszületett gyermeket jelenti, az teljesen más, mint ha egy családtervezés keretén belül biztos abban valaki, hogy igénybe vehet egy szolgáltatást vagy sem. Nem hiszem, hogy ebben vita van közöttünk. Nagy örömmel hallottam Béki képviselő asszony előadásában - és meglepetéssel , hogy inkább azt támogatná, hogy a gyermek hároméves koráig az édesanyja közvetlen nevelése alatt lenne. Lelki szemeim előtt van , hogy ha valami csoda folytán ezt akár gazdasági, akár egyéb szempontból meg lehetne tenni, akkor itt most a nem tudom, milyen keresztény kurzusnak meg az avítt szokásoknak a vádjával kellene szembesülnünk. A párhuzamos folyósítás esetében ugyanez a helyz et, ez a bizottsági ülésen elhangzott; Kökény elnök úr ott azt mondta, hogy elvarratlan a szál. Kétféle módon lehet elvarrni: vagy jár, vagy nem jár. Ha netán azt az utat választottuk volna, hogy továbbra is fenntartjuk azt az elvet és nem bicsaklik meg ez en a módosításon az az elv, hogy két juttatás nem jár párhuzamosan, akkor most önök azt mondanák, hogy milyen szívtelenek vagyunk, hogy elzárjuk és nem adjuk meg a lehetőséget az anyának akkor, amikor beteg a gyermeke, hogy ezt a jogosultságot igénybe vegy e. Önöknek ebben teljesen igazuk van, hogy itt van egy bicsaklás, de ez az a típusos eset, hogy ez a kisebbik rossz. Abban is biztosak vagyunk, hogy pont azért, mivel bizonyos sajátos élethelyzet következtében vennék igénybe - múló náthák és ilyenek esetéb en nem veszik igénybe, csak nagyon súlyos betegség esetében , gondolom, abban egyetértünk, hogy akkor viszont az édesanyának kell ápolni a gyermeket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a s zót Szabó Sándorné képviselő asszonynak, MSZP. SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr..., bocsánat, képviselőtársam - itt még a megszokás eléggé belém ivódott. Én azt szerettem volna, és a bizottsági ülésen is kértem az előterjesztőktől, de nem k aptam meg, akkor azt mondták, hogy nem állnak rendelkezésre adatok, olvasták, de nem tudják. Akkor szeretném tudni - itt Selmeczi Gabriella említette, hogy 180 ezer olyan nagymama van vagy nagymamakorú idős nő, aki járadék nélkül él vagy minimális ellátásb an részesül , hogy most a 356 méltányossági gyest igénylő nagymama közül hány tartozik ebbe a kategóriába. Tehát ez az egyik kérdésem. Szeretném azt tudni, hogy ezek milyen családi helyzetűek, milyen családi állapotúak, mert állandóan az hangzik el, hogy ilyenolyanamolyan pozitív és pluszellátásokat tudnak juttatni a családokhoz, viszont ezek mindig csak ígérvények, és számomra egyértelműen úgy tűnnek, mintha blöffök lennének. Jól hangzik ez a 180 ezres szám, de önmagában nem tudunk ezen kívül semmit eze knek az idős hölgyeknek például a szociális helyzetéről, sőt az országon belüli földrajzi megoszlásáról, a lélekszám szerinti, település szerinti megoszlásról sem, és mondom: arról, hogy milyen családszerkezetben élnek. Ezenkívül szeretném azért itt felhív ni a jelenlévők figyelmét - itt velem együtt ülnek nagymamakorú hölgyek, én kétunokás nagymama vagyok, és urak a karzaton is , hogy döbbenetes az, és erről egy hangot sem szólt a kormány, hogy ebben az évben a nagy családbarátságban, amikor 10 ezer forint ra megemelte a három- és többgyermekesek adókedvezményét, 12,5 százalékkal