Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 14 (187. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP):
278 gyakorlatát. Elfogadhatatlannak tartjuk azt a segélyezési rendszert, amely a munkaerőpiacról való távolmaradásra ösztönzi a polgárokat. Támogatjuk a feltételekhez, például munkavégzéshez kötött szociális segélyezés bevezetését. Az előző, MSZPSZDSZ i rányította ciklus idején a családpolitika a szegénységpolitika irányába tolódott el. Gazdasági nehézségekre hivatkozva az akkori kormánykoalíció nyíltan meghirdette, hogy csak azok a családok számíthatnak gyermekeik neveléséhez az állam támogatására, amely ek szerény anyagi körülmények között élnek. A gyermekeken való állami takarékoskodás kényszerű reakciójaként a születésszám csökkenése ijesztően fölgyorsult. Jelen törvénymódosításunkban a gyermekgondozási segély alanyi körének kiterjesztése csupán választ ási lehetőséget kínál arra, hogy az alanyi jogon járó ellátást mely családtag veszi igénybe. Ez azt is jelenti, hogy e választási lehetőséggel feltehetően a családoknak csak egy kis része tud és akar élni. Az intézkedés bevezetése, az ellátórendszerben egy újabb lehetőséget jelent, amely további alternatívát nyújt az igénybe vevő családoknak. Hangsúlyoznunk kell, hogy a gyermekek gondozását, nevelését illetően az elsődleges felelősséget és kötelezettséget a továbbiakban is a szülők viselik. Az ellátás kiter jesztése nem járhat együtt sem a gyermekek jogállásának megváltoztatásával, sem a gyermeknevelési felelősség áthárításával. A nagyszülők a gyermek napközbeni nevelésébe kizárólag a szülők egyetértésével, hozzájárulásával kapcsolódhatnak be. A gyermek a szü lő gondozásából, neveléséből, valamint a családi környezetből nem kerülhet ki. A gyermekgondozási segély nagyszülőkre történő kiterjesztésében mindkét generáció érdekelt. Ez a lehetőség megkönnyíti az idősebb korosztály munkaerőpiacról való visszavonulását , a fiatalok pedig jobban megfelelhetnek a munkahelyi elvárásoknak. A család szintjén erősödhet az együttműködés, ami a gyermekvállalási kedvre jó hatással lehet. Tisztelt Országgyűlés! A polgári koalíciós kormány intézkedéseinek egyik legfontosabb csoport ja a gyermekes családok élethelyzetének javítása. Első intézkedéseink között megszüntettük a felsőoktatásban a tandíjat, ez évtől kedvezményes kölcsönhöz juthatnak az egyetemisták, főiskolások. Áfamentesek a tankönyvek. Alanyi jogon jár a családi pótlék, a gyermekgondozási segély. A több gyermeket nevelő családok jelentős adókedvezményt vehetnek igénybe. A rászorulók gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. Megvalósulhat az állami támogatással a többgyermekes családok első, illetve nagyobb lakáshoz való jut ása. Ezek az intézkedések mutatják, hogy a kormánykoalíció pártjai számára a gyermek nagy érték. A gyermekes családokat azért segítjük, mert a gyermekek felnevelésével a társadalom jövőjét alapozzák meg, a jövőbe fektetnek be, olyan anyagi terheket vállalv a, amilyen kiadásuk - akarvaakaratlanul - a gyermektelen állampolgároknak, családoknak nincsen. Tisztelt Országgyűlés! A Független Kisgazdapárt támogatja a jelen törvénymódosítást, és kérem önöket, hogy pártállásra való tekintet nélkül önök is ezt tegyék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Szabó Sándorné képviselő asszonynak, MSZP. SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP) : Tisztelt Képviselőtársaim! Az OrbánTorgyánkormány c saládtámogatási rendszerének finomítási szándékával terjesztette be három kormánypárti képviselő a családtámogatásokról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosítását. A törvényjavaslat indoklásában szó szerint az áll: "A gyes kiterjesztése csupán választási lehetőséget kínál arra, hogy az alanyi jogon járó ellátást melyik családtag veszi igénybe. Ez egyben azt is jelenti, hogy e választási lehetőséget nem célszerű túlhangsúlyozni, mert a családoknak feltehetően csak kis része tud és akar élni a törvényjavasla t kínálta lehetőséggel."