Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 7 (204. szám) - A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
2637 Szeretném továbbá elmondani azt is, hogy az Igazságügyi Minisztérium előterjesztésében taval y novemberben fogadta el a kormány azt a kormányrendeletet, amellyel az önkény idején bírói ítélettel vagy anélkül, de politikai okból, tehát a haza szabadságáért kifejtett aktív magatartásuk miatt üldözött és szabadságukban korlátozott személyek igen jele ntős havi nyugdíjkiegészítésben részesülnek. A legalább három évet elért szabadságelvonás esetén 20 ezer forint, hosszabb időtartam esetében 30 ezer, illetve 40 ezer forint jár, és azok kapnak 50 ezer forintot, akiket halálra ítéltek, de aztán a halálos ít életet kegyelemből életfogytiglanra változtatták át. Mindez 1,5 milliárd forintjába kerül a kormánynak. Ön utalt arra, hogy önök majd olyat tesznek, ami pénzbe is kerül - nos, mi is tettünk olyat. Még egy dologra hívom fel a figyelmét: az időbeliségre. Mi előbb alkottuk meg azt a kormányrendeletet, és utána jöttünk ide ezzel a törvénnyel. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Fenyvessy Zoltán úr, a MIÉP képviselője. DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MI ÉP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Talán elhiszi nekem, hogy nem azért kifogásoltuk ennek a dátumnak az egybeesését a gyermeknappal, mert ezt előttünk az antifasiszták és a Szocialista Párt képviselői is kifogásolták. Ha két ember hasonló álláspontra jut valami lyen ügyben, nem biztos, hogy ugyanabból az alapelvből kiindulva jut ugyanarra az álláspontra. Csak jelezni szeretném, hogy például mi sem fogadtuk el a költségvetést, és nem azért nem fogadtuk el, mert a mellettünk ülő két másik párt befolyása alá kerültü nk volna, hanem teljesen más indokokkal és alapelvekből kifolyólag. Tehát ez nem igazán érv, hogy mert mások is ezt mondták, ezért mi nem mondhatnánk. De azt is jeleztem, hogy ez a kisebbik kifogásunk; jó lenne, ha csak a dátumról lenne szó. Én jeleztem, h ogy szívesen látnánk egy másik dátumot, esetleg június 4ét. Azt hiszem, senkinek nem kell mondani, hogy milyen évforduló június 4e, ami esetleg méltóbb lenne a magyar hősök napjára. Amikor '924ben ezt meghozták, még nem tudták, hogy majd később a gyerme knap ugyanerre a napra fog esni. Tehát ez az összeütközés akkor még nem merült fel; ma viszont a gyermeknap már meggyökeresedett. Sajnos. Én nem szeretem sem a gyermeknapot, sem a nőnapot, sem a Valentinnapot, semmi ilyen begyűrűzött napot, de van - tény, tudomásul kell venni. Ami pedig a politikai okból üldözötteknek a különböző pénzügyi segítését jelenti - az államtitkár úr mondta , én nem a politikai üldözöttekről beszéltem most, hanem a hősökről vagy a hősök leszármazottairól. Tudom, hogy még mindig n agyon sok második világháborús hadiözvegy, hadiárva pénzügyi segítése hiányzik. Tudom, hogy a Felvidékről áttelepítettek segítése hiányzik. Tehát ezért mondtam, hogy volna még mit tenni ténylegesen is. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselője. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két percben mindössze a tiltakozásomnak és mélységes csalódásomnak akarok hangot adni annak kapcsán, amit az államtitkár úr tett. Tudom, hogy ő képes arra, hogy érdemben részt vegyen a vitában, mint ahogy az előterjesztését megtette. De az, hogy egy indítványt, egy hozzászólást aszerint minősít, hogy melyik frakcióból indult, számomra, majdhogynem azt mondom, igazolja azt, ahog y a házelnök viselkedik. Ha ezt az igazságügyi tárca is megteheti, ez szörnyű! Ez ugyanis azt jelenti, amiről eddig beszéltünk: hogy amennyiben ellenzéki oldalról egy törvényjavaslatnak, mondjuk, a helyesírási hibáit próbáljuk kijavítani, önök azt is bősze n