Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 7 (204. szám) - A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HORVÁTH BÉLA (FKGP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP):
2629 amelyek nem vezethettek eredményre. Mondhatnánk, hogy utólag övék volt az erkölcsi győzelem, de abban a pillanatban azokat a csatákat elvesztette a magyar nép vagy a magyar nemzet. Azt gondolom, egy ilyen nemzet esetében az emlékezésnek különösen fontos szerepe van, és nagyon fontos az, hogy valamennyien mindig emlékezzünk azokra a régi emberekre, azokra a régi hősökre, azokra a régi eseményekre, amelyekből a mai napjaink táplálkoznak, és amelyek megfelelő alapot tudnak adni ahhoz, hogy a jövőre, a következő évtizedek, a következő évek feladataira megfelelő módon tudjuk felkészülni lélekben. Ha azo nban ezt a törvénytervezetet magunk elé vesszük, akkor a Magyar Szocialista Párt tulajdonképpen három ponton, három csomagban tudja azt összefoglalni, hogy milyen fenntartásai vannak a törvénytervezet kapcsán. Az első a törvény megszületésével kapcsolatos, mert mi úgy látjuk, hogy az utóbbi esztendőben nagyon elterjedtek ezek a különböző emléknapok, emlékünnepségek, és degradáljuk a különböző nagy eseményeinket. Ha megnézzük, akkor látjuk, hogy van '56os mártírok napja, Magyar Honvédség napja, de külön meg ünnepeljük a különböző nemzeti ünnepeinket, és ezek valamilyen szinten, valamilyen módon egymást oltják ki. Ahelyett, hogy egykét nagy ünnepre összpontosítanánk, minden héten, kéthetenként, havonként vannak olyan alkalmak, amikor egy picit emlékezünk az e leinkre valamilyen ügy kapcsán, de egyébként nem nagyon foglalkozunk ezzel a dologgal. Sajnálatos módon az elmúlt tíz évben semelyik kormányzat sem vállalta fel annak a feladatát, hogy ezeket valamilyen módon egységesítse, vagy lépéseket tegyen annak érdek ében, hogy ne szóródjék így szét a múltra való emlékezés, hanem valóban kiemeljünk egykét nagyon fontos emléknapot, emlékhelyet, amikor azt mondjuk, hogy valóban a nemzet egy vagy két napon a múltra, az őseinkre emlékezik. Sajnos, ez a törvény egy picit e zt a játékot folytatja, hiszen egy újabb napot tűzünk ki május utolsó napjaiban, amikor ismételten egy napon emlékezhetünk a régiekre. A másik a törvény szerkezete, megfogalmazása és stílusa kapcsán merül fel a Magyar Szocialista Pártban mint aggály. Azt g ondoljuk ugyanis, hogy a törvény alapvetően rosszul íródott meg: túl patetikusnak tartjuk, és tulajdonképpen egy rendelkező részt látunk benne, a 2. §t, a többi részt pedig deklarációként lehetne megfogalmazni; olyan nagyon fontos szavak, mint "magyar", " hazafi", "állam", "nemzet" túl gyakran előfordulnak ebben a törvénytervezetben. Tulajdonképpen mondhatnánk azt is, hogy a három vagy négy oldal összefoglalható lenne egy oldalban, ahol valóban egyszer megfogalmazzuk ezeket a nagyon fontos dolgokat. Ehelyet t egy kicsit úgy tűnik, a törvényalkotót az vezérelte, hogy minél többet írunk, minél több paragrafusa van, annál inkább fontosabbá válik a dolog. Azt gondolom, ez nem így van; a dolog annál tiszteletre méltóbb, annál patetikusabb, minél rövidebb, minél tö mörebb. Ezt a törvénytervezet ebben a formájában nem tükrözi, és ezért a Magyar Szocialista Párt erre vonatkozóan módosító indítványokat fog beadni. A harmadik probléma, ami megfogalmazódik, az ünnep dátuma. A fideszes képviselő előttem már valóban szólt e rről a napról, de mi azt gondoljuk, hogy ez nem szerencsés nap, hiszen ez nagyon régóta már gyermeknapként funkcionál Magyarországon. Tudjuk, az alkotmányügyi bizottságban az igazságügyi minisztériumi előterjesztő elmondta, hogy ennek azért van jelentősége , mert így a gyermekeinket nemzetiebbé lehet nevelni, egyfajta hazafias nevelést lehet nekik tükrözni. Mi viszont azt gondoljuk, hogy ennek a törvénynek nem az a lényege, hogy gyermeknapon ezzel a törvénnyel hazafiasabbá neveljük a gyermekeinket, hanem az a dolgunk, hogy emlékezzünk a régiekre. Az emlékezés nem ugyanaz, hogy ezáltal valamifajta hazafias érzületet próbáljunk a gyermeknapon keresztül a gyermekeinkbe belenevelni, és ezt a két ünnepet valamilyen módon össze próbáljuk keverni, össze próbáljuk tá rsítani. Azt gondoljuk, ez két teljesen különböző ünnep, amit semmilyen szinten nem szabad összekapcsolni, és ezért nagyon fontosnak tartanánk - de ezt már elmondtuk az alkotmányügyi bizottságban , hogy más napot találjunk erre az ünnepre, hiszen ez valób an fontos ünnep, csak éppen nem ezen a napon. Azt gondolom, különböző módosító indítványokkal ezen a törvényen még lehet javítani. Lehet akár az időpontján javítani, illetve a törvény módosításain keresztül lehet valóban egy olyan