Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 19 (202. szám) - A hírközlésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MOLNÁR ALBERT (MSZP):
2494 Kérdezem önöktől: ha igaz az állítás, akkor a liberalizáció valóban érzékelhető és jelentős árcsökkenést fog eredményezni a magyar családok számára? Gondolják végig, hogy önöknél a családjukban, de hogy ne menjek messze, maradjak a sajátomnál, ahol fiam és lányom esténként véget nem érő, időnként családtagjai idegrendszerét sem kímélő, maratoni telefonbeszélgetéseket folytat a szomszéd utcában lakó barátjával va gy barátnőjével, vagy a család valamelyik tagja Ausztráliában vagy Kanadában lévő rokonával cseveg. Azt hiszem, mindenkire rá kell bízni, hogy ezt hogyan ítéli meg. Felhívnám a figyelmet egy viszonylag súlyos közgazdasági ellentmondásra: a magyar távközlés i díjak a világ élvonalába tartoznak, a magyar jövedelmek viszont csak töredékei annak. Néhány gondolat: míg '99ben 850 milliárd forint volt a hírközlési ágazat forgalma, addig ugyanebben az évben 204 milliárd forint befektetés volt ebben az ágazatban, az eredménye pedig 141 milliárd forint volt. Ezt még egyszer megismétlem, 141 milliárd forint volt. A '99es évet úgy lehet értékelni, hogy az ide való befektetés gyakorlatilag másfél év alatti megtérülést biztosított az ide befektetőknek. Ezért nagyon fonto snak tartom, hogy a fogyasztók érdekvédelme erősödjön, hogy a fogyasztók valódi, átlátható költségstruktúrákat ismerhessenek meg, nem áttételeken keresztül. Civil kontrollra van szükség. Miért nem reflektál a javaslat azoknak a nyugdíjasoknak a helyzetére, akik csak azért nem tartanak otthon telefont, vagy csak azért tartanak otthon telefont, hogy egy héten egyszer felhívják unokájukat, vagy baj esetén értesítsék hozzátartozóikat, netán a kórházat, a mentőket. Ők napról napra, hónapról hónapra fizetik a mag as előfizetési díjat, holott alig vesznek igénybe szolgáltatást. Miért nem foglalkozik a javaslat azzal a problémával, hogy az előfizetési díjon túl egy másik díjformát, a kapcsolási díjat is meg kell fizetniük már akkor, amikor még bele sem szóltak a tele fonkészülékbe? Miért nem tesz semmit a törvény azért, hogy a szolgáltatók a ténylegesen felhasznált beszélgetési idő után számlázzanak, és csak rövid, pár másodperces beszélgetés után ne fél, egyperces tarifát fizettessenek? Ma ugyanis egyes szolgáltatók ezt a gyakorlatot követik, ami ellen a fogyasztó semmit sem tehet. Nem foglalkozik a kormány azzal sem, amivel nekem, egyéni képviselőnek, rendszeresen kell foglalkoznom a hozzám beérkező panaszok miatt, hogy a kábeltelevíziós piacon áldatlan á llapotok alakultak ki, egyes szolgáltatók ravasz díjcsomagokat állítanak össze, monopolhelyzetüket figyelembe véve, és súlyos forintezreket csalnak ki az előfizetők zsebéből. Nem értem, hogy a kormány miért nem látja ezeket az egyszerű problémákat, vagy ha látja, miért nem hajlandó szembesülni vele, és végre tenni valamit az orvoslás érdekében. Nem értjük azt sem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat miért nem utal legalább ezeknek az anomáliáknak a rendezésére. Néhány konkrét kérdésre szeretnék még rávil ágítani. Ott folytatnám, ahol Podolák képviselőtársam abbahagyta, hogy mit jelent a fogyasztónak az előttünk lévő törvény elfogadása. Én folytatom a sort, a fogyasztónak azt jelentheti, hogy szerepelhet adatbázisokban, néhány mobilszolgáltató nagyon régi á lma teljesül ezzel. A szolgáltatók az előfizetőkről, akik szerintük problémásak, közös adatbázist vezethetnek, külön vagy együtt ilyeneket tarthatnak fenn. Felvetném alkotmányossági vagy adatvédelmi aggályaimat ezzel kapcsolatban. Arról nincs szó, hogy ha a szolgáltató hibája miatt kerül valaki ebbe az adatbázisba, hogyan kerülhet ki onnan. Arról sincs szó, hogy ha egyáltalán valaki oda bekerül, hogyan kerülhet ki onnan. Ismerik, valószínűleg önök is találkoztak már azzal, hogy valahova könnyű bekerülni, de nagyon nehéz kijutni. A kérdés ismétlődik: mit jelent a fogyasztónak az előttünk lévő törvény elfogadása? Jelenti azt, hogy saját költségén, saját adóforintjából lehallgatják. Ha engem megkérdeznek arról, hogy én áldoznéke az általam befizetett adóból ar ra, hogy engem lehallgassanak, én erre azt mondom, hogy nem. Nem tudom, hogy erre önök mit mondanak. Kérdezzék meg esetleg a választópolgáraikat!
