Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 18 (201. szám) - A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP):
2262 volna fel a települések figyelmét arra, hogy az európai uniós követelmények miatt fel kell készülniük arra, hogy bizony, v áltoztatni kell a helyiadórendeleteken, más olyan eszközöket kell találni, amelyekkel a működő tőkét vonzani tudják. Én úgy gondolom, hogy akkor értünk volna el nagyobb sokkhatást, ha erre nem hívtuk volna fel kellő időben a figyelmüket. Természetesen szó sincs arról, hogy nem akarja támogatni a kormányzat a hátrányos helyzetű térségeket, éppen ezzel is szerettük volna felhívni a figyelmüket arra, hogy ezzel a kérdéssel majd az elkövetkezendőkben valamit kezdeni kell, és én úgy gondolom, hogy Kertész képvi selő úr, aki kiválóan ismeri az önkormányzatok világát, nagyon sok olyan javaslattal fog élni, amely ezt a kérdéskört majd helyre fogja tenni, orvosolni fogja, hiszen úgy gondolom, mindenképpen meg kell oldanunk ezt a problémát majd az elkövetkezendő évek során. Én bízom benne, hogy Kertész képviselő úr akkor is ilyen aktívan fog ebben a témában szót kérni, és javaslatokat tenni. A másik ügy pedig az, hogy a jelenleg érvényes helyiadókedvezmények a csatlakozást követően még öt évig fennállhatnak, tehát emb eri számítások szerint is minimum hétnyolc évig a jelenlegi helyiadókedvezményeket használhatják az arra jogosultak, másrészt pedig, akik a csatlakozás időpontjától fognak kedvezményben részesülni, azokra már az új szabályok kell hogy vonatkozzanak. Kösz önöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tállai államtitkár úr mondanivalójára csak ké t gondolatom lenne. Az egyik az, hogy megítélésem szerint a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkaadók egészen másképp ítélik meg azt a helyzetet, amelyet ön oly rózsásra festett. A személyi jövedelemadó törvényre vonatkozó módosít ó javaslatunkkal kapcsolatban a kormányzatnak akkor, amikor ezt önálló törvényjavaslatként nyújtottuk be a Házhoz, egészen más volt a véleménye, akkor az volt a kifogása csak önmagában, hogy a definíciók hiányoznak, és szeretné a kormány jobban definiálni azokat a fogalmakat, amelyeket egyébként használ az szja és a társasági adó is. Most ehhez képest lényegesen megváltozott az álláspontja, de ettől még abban a stílusban, ahogy az államtitkár úr előadta, valószínű, hogy ezt el lehetett volna kerülni. Tartal mában a 27. módosító indítványra szeretném még felhívni a figyelmet rövid egy percben, amit ugyan Jauernik képviselő úr adott be, de azt gondolom, figyelemre méltó ez a módosító javaslat, amely a cégbejegyzésre irányuló eljárási illetéket próbálja másképpe n meghatározni, mint ahogy a kormányzat ezt tette. Az igaz, hogy a kormányzat most mérsékeli az illeték mértékét, viszont éppen alul, az alsó sávban egy olyan minimális értéket határoz meg, amely, azt gondolom, teljesen értelmetlen és indokolatlan, főleg a z alacsony tőkével vagy vagyonnal rendelkező cégek esetében indokolatlan a 80 ezer forintos alsó értéknek a meghatározása. Megítélésünk szerint igazságosabb lenne az illetékkiszabás, ha alul is maradna az 1 százalék, és adott esetben felül egy magasabb lim itet határozna meg. Azt gondolom, a felső sávban lévő vállalkozók kevésbé éreznék meg azt, hogy egy emelés történt, és még így sem éri el a 2 százalékot, viszont az alsók nagyon érzékenyek a 80 ezer forintos minimális értékre. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Á der János) : Kertész István képviselő úr következik. (13.30) KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP) :