Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 18 (201. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TARDOS MÁRTON, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2239 előadott véleményben, nevezetesen, hogy a bankreform során megfogalmazott, Nemzeti Bankra vonatko zó törvényegyüttes még nem felel meg az előttünk álló feladatoknak, nevezetesen az EUhoz való csatlakozással kapcsolatos követelményeknek. (11.30) Ezért indokolt a kérdés felülvizsgálata, véleményem szerint azonban a bizonytalanságok és pontatlanságok mia tt - amelyek eddig a törvény kapcsán megfogalmazhatók - nem indokolt egy új törvény megalkotása, és az EUhoz való csatlakozás követelménye sem indokolja azt. Az előbb azt mondtam, hogy az önállósága és a függetlensége a Nemzeti Banknak alapvető és mindenk éppen általunk is elfogadott követelmény. A kérdés az, hogy a deklaráció mellett a ténylegesen elénk terjesztett paragrafusmódosítások és új paragrafusok, új törvény az önállóság és a függetlenség felé vezete. Az a meggyőződésünk, hogy itt egy félrevezető tevékenységnek vagyunk a tanúi vagy az áldozatai. Miről van szó? A Nemzeti Bank függetlensége azt a furcsa problémát kívánja megoldani, hogy az ország kormány által vezetett fiskális politikája, pénzügypolitikája, a valuta stabilitása és a pénz stabilitás ának követelménye nem könnyen hozhatók összhangba. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy akkor érvényesíthető ez a két dolog együttesen nagyobb sikerrel, ha a két intézményrendszer viszonylagosan egymástól független. Meg kell jegyeznem zárójelben, hogy ez is egy bonyolult kérdés, mert ha ez a két intézmény nem tud kooperálni egymással, nem talál konszenzusos megállapodást, akkor hiába mondjuk azt, hogy ez a két kérdés együtt kezelendő, a konfliktus elkerülhetetlen, és ha a konfliktust nem követi kon szenzusos megoldás, az az ország szempontjából súlyos hátrányokat is eredményezhet. Ezért nem olyan könnyű azt az intézményrendszert megtalálni, amely ezt a konfliktust abból a szempontból is jól kezeli, hogy a valuta stabilitásának követelménye keményen m egfogalmazódjon, ugyanakkor a fiskális követelmények igényei is megfelelően teret kapjanak a politikában. Állíthatjuke, hogy az a Német Szövetségi Köztársaságtól átvett gyakorlat, amelyet a magyar működő törvény megfogalmaz, ebben a vonatkozásban optimáli s? Én messze nem tudnék emellett érvelni, csak azt tudom mondani, hogy ennél jobb megoldást még a fejlett országok gyakorlatában nem találtak. Ezért ennek a kilencvenes évek elején való lemásolása nem mutatkozott hibásnak, hanem hasznosnak mutatkozott. Ez azt követeli, hogy a Nemzeti Bank elnökévé olyan embert kell kinevezni, aki a fiskális politikától független, nem olyat, aki a fiskális politikából jött át, és ott nem véletlenül, hanem éppen a politikai rendszer alapkövetelményeinek megfelelően, a vezető politikai párt képviselőjeként működött hosszú ideig. Ez a változás, amely kezdetét vette az MNB elnökének kinevezésével, folytatódik véleményünk szerint ezekben a javaslatokban is. Nem lehet állítani azt, hogy az egyedüli bölcs megoldá s annak a tanácsnak a működése, amit ma a törvények megfogalmaznak jegybanktanács néven. Zárójelben: itt nem tudom értelmezni, hogy a jegybanktanácsot miért kell monetáris tanáccsá átváltoztatni, ha hívei vagyunk annak, hogy a magyar törvényhozás lehetőség szerint olyan esetekben, amikor ez egyszerűen adódik, magyar és ne nemzetközi nevekkel illesse azokat az intézményeket, amelyeket létrehoz. De nem ez a névváltozás a lényeges, hanem a személyek megnevezése. (Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlé s elnöke foglalja el.) Az eddigi gyakorlat úgy szólt, hogy a monetáris tanács, amely a legfontosabb MNBpolitikáért felelős - és nem az elnök felelős, az elnök csak a monetáris tanács elnökeként felelős, a jegybanktanács együttesen felelős ezért a politiká ért , független emberekből áll. A független embereknek egyik fontos tulajdonsága, hogy a szakma elismerte őket, hogy fontos pozíciókat értek el a közgazdaságtudományban, a közgazdasággyakorlatban, és ez azt jelentette, hogy a monetáris tanácsi tevékenys égüket nem egyedüli tevékenységként és nem alapvető pénzfizetésért, hanem tiszteletből végezték. Ennek a gyakorlatnak a törvény véget vet, és ezzel az én megítélésem szerint aláássa ugyancsak, az előbb elmondottakon túl is a jegybank függetlenségét.
