Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 28 (197. szám) - A konzuli védelemről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1710 eljáró személyek panaszai esetében hivatali érde ktelenség volt jellemző. Azt hiszem, ez természetes, pontosabban az természetes, hogy az önálló magyar konzuli szolgálat az első világháború után a szuverén Magyarország feltámadásához kötötten tudott kialakulni. Tisztelt Ház! A magyar állampolgárok védelm e, emberi jogainak és alapvető szabadságainak biztosítása bel- és külföldön egyaránt alkotmányos kötelességünk. Ezért az MDF örömmel üdvözli az előttünk fekvő törvényjavaslatot a konzuli védelemről, amely a jogvédelem és ezen túlmenőleg az állampolgáraink és honos jogi személyek érdekeinek külföldön történő érvényre juttatása és védelme céljából rendelkezik erről a szerteágazó területről. Nyilvánvaló, hogy a helyét változtató, sőt országát elhagyó személyt érhetik váratlan események, és ekkor gyakran az őt körülvevő fizikai és jogi környezet ismerete sem biztosított számára. Ezért a XIX. század második felétől, mondhatjuk: a kiegyezéstől indult meg az a jogalkotási folyamat, amely az utazással, a külföldön tartózkodással kapcsolatosan kívánt rendelkezni. Az időpont talán természetes is, hiszen 1848ig a feudális berendezkedésű állam nem igényelte, hogy ilyen irányú szabályozás legyen, azt követően pedig az abszolutizmus nem tette azt lehetővé. Az első útlevéltörvényt a képviselőház 1886. évi határozata alapjá n 1903ban adták ki, párhuzamosan a külföldiekről szóló törvénnyel, az első kivándorlási törvénnyel és a határőrség felállítását elrendelő törvénnyel. Ez a törvény még nem írt elő vízumkötelezettséget a külföldre utazáshoz, de még útlevelet is csak akkor k ellett kiváltani, ha valaki Törökországba, Oroszországba, néhány balkáni államba utazott vagy éppen kivándorolt. A szabadság ilyen foka ma már elképzelhetetlen, érdemes viszont emlékeztetni arra az 1942ben, Borbély Zoltán és dr. Kapy Dezső szerkesztésében megjelent, a 60 éves magyar rendőrséggel foglalkozó monográfiára, amely leírja a Trianon után kialakult helyzetet, eszerint: "A háború után, 1919 augusztusában az útlevél- és vízumkényszer erősítette az országok közti politikai határokat. A megcsonkított Magyarország számára különösen sok gondot jelentett a nemzetközi forgalom megnehezítése. Trianon elszakította az ország kétharmadát, és magyarok milliói rekedtek kívül a csonka hazán. Ezeket az elszakított területeket és lakóit számtalan sz ál fűzte az itthon maradottakhoz. Ebben az időben a budapesti útlevélhivatal bonyolította le a legnagyobb forgalmat az egész világon. Ebben az időben 80100 főnyi személyzet intézte az útlevelek adminisztrációját. Napi 10001500 útlevelet adtak ki és hossz abbítottak meg még télen is, és ez a szám nyáron 23 ezerre emelkedett. Naponta ennyi útlevél, képzelhető, hogy milyen munkát adott és milyen jelentősége volt. A csonka ország és az elszakított területek között állandó volt a jövésmenés, bár a ki- és beut azást az utódállamok politikai okból, az irredenta gondolattól való félelmükben, máskor pedig csupán vegzatúrából erősen megnehezítették." Tisztelt Ház! Különös fintora a sorsnak, hogy most szinte hasonló helyzet is kialakulhat az EU által megkövetelt újab b akadály felállításával. Éppen ezért nagyon is szükséges lesz, hogy a határainkon túl, a szomszédságban élő magyarok ezúttal már ne legyenek kárvallottai a mi csatlakozásunknak, hanem az anyaországgal való kapcsolat megerősítése révén még talán előnyös he lyzetbe is tudjuk őket hozni. Kedves Képviselőtársaim! Ha a századforduló környékén tájékozódunk, akkor azt látjuk, hogy a konzul feladatát a kor szakirodalma elsősorban abban látja, hogy az állam alattvalói és kereskedelme érdekeit képviselje külföldön mi nt hivatalos közeg, és a kereskedelmi konzul hivatalát - ahogy akkor hangsúlyozták - csak mellékesen látja el, ő többnyire kereskedő. Manapság a különbségtétel a feladatok kibővülése folytán a hivatalnokként dolgozó és a tiszteletbeli konzulra különül el. Hadd foglalkozzam kicsit a tiszteletbeli konzul szerepével! Ennek az ókorban indult intézménynek a fejlődése még a mi rendszerváltoztató folyamatunkra is jellemző. A tiszteletbeli konzuli hálózatunkat ugyanis a kemény diktatúra éveiben a kommunista éberség megsemmisítette, és az ötvenes évektől a rendszerváltozás küszöbéig ez a tevékenység tetszhalott volt nálunk. Feltámadására a lehetőséget a 2/1988. augusztus 1jei külügyminiszteri rendelet teremtette meg, és ettől kezdve a fejlődés robbanásszerű volt. Ma már Afrikától
