Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 27 (196. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "A Magyar Hajózási Részvénytársaság végnapjai; avagy a tengeri hajózás után a dunai hajózást is fel akarja számolni a kormány?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
1512 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön már nem először nagyon fontos kérdéseket feszeget a Maharttal kapcsolatban, és persze a rendelkezésre álló idő - ezt ön is nagyon jól tudja - nem elégséges ahhoz, hogy ennek a problémakom plexumnak minden részletét megbeszéljük. Mégis megpróbálok legalább a legfontosabb kérdésekre válaszolni. Az elmúlt évtized folyamán a Mahart folyamatos térvesztést könyvelhet el, a globális társaságokkal folytatott egyenlőtlen versenyben folyamatosan kisz orul arról a piacról, amit ön említett. A magyar nemzeti hajózási vállalat tengerjáró hajói a rendszerváltozás előtt, a KGSTegyüttműködés keretei között főként nehézipari és tömegáruk szállításával foglalkoztak. A vállalat a megváltozott helyzetben hajóit először idő- és útvonalbérletbe való kiadással próbálta hasznosítani, ám az ázsiai partnerországok gazdasági helyzetének megnehezülése sajnos ezt a lehetőséget is kizárta. A Mahart 1998ban felismerte, hogy az üzletág fenntartása a súlyos veszteségek miat t néhány év alatt a hajópark értékének - ahogyan ön is jelezte - megfelelő vagyonvesztést eredményezne. A veszteségek minimalizálása csak a tengerhajózás felszámolása és az eszközpark értékesítése útján volt lehetséges, ami tartalmaz vitatható mozzanatokat is. Az államközi szerződés keretében az orosz államadósság fejében érkező tengerjáró hajókra ezután már értelemszerűen nem volt szükség, így a Mahart azokat igyekszik - legalábbis valamilyen módon - lehetőleg nyereséggel értékesíteni, ami megint nem látsz ik könnyű feladatnak. Egészen más a helyzet a folyami hajózással - ami kérdésének egyik fontos vonulata , ami a Mahart hosszú távon fenntartandó alaptevékenységei közé tartozik. Ezen a területen is szembe kell néznünk azonban egy tőlünk független súlyos k örülménnyel, nevezetesen a Duna alsó szakaszát blokkoló hídroncsok problémájával. A szerbkoszovói konfliktus idején a Dunába bombázott hidak évekre - nagy valószínűséggel sajnos - lehetetlenné teszik az AlDuna felé való hajózást, ami a Mahart számára ért elemszerűen milliárdos nagyságrendű bevételkiesést okoz. A cég ebben a nagyon kedvezőtlen helyzetben csak rendkívüli erőfeszítésekkel képes úgyahogy a működőképességet biztosítani. E rendkívüli intézkedésekhez tartozik a nélkülözhető vagyonelemek értékesí tése is, és ezek keretében dolgozták ki az ön által is említett, az üzemeltetési költségek mérséklését célzó bérleti konstrukciót is. A képviselő úrnak abban igaza van, hogy jobb lenne a hajósokat az eddigi kiszámíthatóbb feltételek mellett alkalmazni, csa khogy az említett egymásra torlódó vis maior jellegű külső körülmények miatt a megszokott keretek között elkerülhetetlenül bekövetkező csődhelyzet esetén erre sajnos hamarosan már semmiféle lehetőség nem nyílna. Marad a költségkímélő "szükségmegoldás", ami legalább a Duna újrahajózhatóságának eléréséig is fenntarthatóvá teszi a folyami hajózást, és egyáltalán a munkát, sőt az eddiginél valamivel jobban fizetett munkát ad reményeink szerint a jól képzett magyar hajósoknak, akiket - és ebben, azt hiszem, egye térthetünk - bűn lenne a rendkívüli körülmények nyomán egyszerűen szélnek ereszteni, és ezzel szétrombolódni hagyni egy olyan értékes állományt, amelyet később már sokkal nehezebb lenne pótolni. Összefoglalva a mondandómat: a kormány semmiképpen nem kívánj a - és ebben a kérdésben megnyugtathatom - a dunai hajózás felszámolását, sőt igyekszik is mindent megtenni fenntarthatósága érdekében. Ezt szolgálja például a sok szempontból vitatható Mahartszékház értékesítése is. Köszönöm szé pen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem Lentner Csaba képviselő urat, hogy elfogadjae az interpellációra adott választ. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi időben választóim és a karzaton hel yet foglaló tengerészkapitányok is egyre gyakrabban kérdezik meg tőlem azt, hogy mi a különbség a Fideszkisgazdakormány és az azt megelőző MSZPSZDSZkormány vagyonpolitikája között. Meg