Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 13 (186. szám) - Dr. Szili Katalin (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Van-e még lehetőség együttműködésre a süllyedő hajón?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZILI KATALIN (MSZP):
128 ebben a jelentésbe n a családi pótlékra, a gyermekgondozási segélyre, a megjelent drogtörvényre, a diákhitelrendszerre vagy a tegnap a miniszterelnök úr által adott bérlakásprogramra - ami végre beindult, legalábbis egy mintával - való hivatkozást. Ezeket nem kellene szégyel lni, bele kellene helyezni ebbe a jelentésbe. Nem kívánom húzni az időt. Annyit szeretnék még elmondani, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja nem osztályozza 5ösre, legszívesebben nem fogadná el, de kénytelen tudomásul venni a jelentést, mégpedig úgy, aho gy az országgyűlési határozattervezetben van. A 2. pontban kéri, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatain túl adjon tájékoztatást az életkörülmények alakulásáról és tartalmáról kutatások és elemzések útján; valamint elfogadjuk és támogatjuk a 6. pontba n, hogy mindennek az idejét tegyük el szeptember 15ére, és ne március 31re. Kérem, fogadják el jobbító szándékú nyilatkozatainkat és javaslatainkat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, képviselőtársaim. Köszönöm a szót, alelnök asszony. (Taps a MIÉP sor aiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az együttes általános vitát elnapolom, folytatására következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Képviselőtársaim! 13 óráig szünetet ren delek el. Jó étvágyat kívánok önöknek az ebédhez! Viszontlátásra 13 órakor. (Szünet: 11.34 - 13.05 Elnök: Gyimóthy Géza Jegyzők: dr. Szabó Erika és Mádai Péter) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Most az azonnali kérdések és válaszok órája kö vetkezik. Dr. Szili Katalin (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Vane még lehetőség együttműködésre a süllyedő hajón?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Dr. Szili Katalin, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a minisztereln ök úrnak: "Vane még lehetőség együttműködésre a süllyedő hajón?" címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladatának ellátása miatt válaszadásra Pokorni Zoltán miniszter urat jelölte ki. Tessék, képviselő asszony, öné a szó! DR. SZILI KATALIN (MSZP) : Elnök Úr! Miniszter Úr! Bár ez nem oktatási kérdés, de természetesen elfogadom a miniszter úr válaszát. A miniszterelnök úr Vigadóbeli beszédében és tegnap a parlamentben is beszélt arról és felszólította a parlamenti pártokat, hogy támogassák a határon t úl élő magyarok jogairól szóló törvény tervezetét. Az MSZP részéről mondhatom, természetesen, ha ez a törvény az ország lakosságának érdekével egyezik, ezenkívül a nemzetközi szerződéseknek megfelel és a költségvetés is támogatja, ebben az esetben mi támog atni fogjuk. Az említett kérdés jelentőségét elismerem, azonban szót kell ejtenünk arról, hogy van jó néhány más olyan kérdés, amelyben együttműködésre lenne szükség. A miniszterelnök úr a Vigadóban azt mondta, hogy magabiztos kormányzás jellemzi az ország hajóját, pedig látható az, hogy a hajó teste jó néhány helyen szivárog. Pontosan ezek miatt megoldásra vár a vidéken élő lakosság kérdése, az egészségügy kérdésköre. Sorolhatnánk tovább, hiszen a parlament demokratikus