Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 9 (194. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
1195 képviselők, illetve azt kell mondanom, hogy a kormánypárti vagy a kormányhoz közel álló politikai tényezők is néhány kérdést vetettek fel. Az első ilyen kérdés úgy hangzott, hogy milyen gazdaságstratégiá ba illeszkedik vajon ez a szabályozás, amellyel elindul az MFB az állami vagyonkezelés irányába jelentősebb mértékben. Második kérdésként az is felmerült, hogy vajon a kormány végiggondoltae annak a lehetőségét, hogy hogyan vezesse ki a piacról a Magyar F ejlesztési Bankot, vagy ha ezt nem, akkor végiggondoltae azt, hogy az állam hatóköréből kivezessee ezt a bankot. A következő kételyeket ébresztő kérdés, hogy megvane már az a lista, amelyen lévők joggal bízhatnak majd a hitelhez jutásban, abban, hogy kö nnyen meg tudják szerezni bizonyos portfóliókban a részesedést. Aztán egy további kérdés volt, hogy hogyan illeszkedik a nonprofit tevékenység az üzleti, bankszerű kereskedelmi tevékenységhez. Végül helyénvalóe, hogy egy nem haszonszerzés céljából tevéken ységet folytató szervezet végül is rt. formájában működjön? Még egyszer mondom, hogy a fenti kérdések ellenzéki és kormánynak elkötelezett képviselőktől, de magukat nem ellenzékinek tartó képviselőktől is származtak. A kisebbségi véleményt megfogalmazóknak a megállapítása a következőkben összegezhető. Egyrészt az állam közvagyonkezelői funkciójának gyakorlását biztosító intézményrendszer reform értékű újragondolása nem történt meg, gyakorlatilag a 2000ben elfogadott kormányhatározatra épül a törvény. A je lenlegi gyakorlatot önmagában nem tartjuk bizalomépítőnek, ennek csak két momentumát szeretném felvillantani. Egyrészt ott ül a jól elhíresült Simicska úr, aki meghatározó személye ennek a banknak, és amit az autópályaépítéssel kapcsolatban folytat az MFB , az is meglehetősen sok kételyt vet fel. A feladatok, amelyeket a törvényjavaslat megfogalmaz, nem konkrétak, vannak olyan célok, amelyek megítélésünk szerint értelmetlenek, értelmetlenül kerülnek a bankhoz. (9.20) Nem célszerű ilyen feladatokkal felruház ni a bankot. A következő megállapításunk az, hogy a versenysemlegességet nagyobb mértékben szükséges biztosítani a többi kereskedelmi bankhoz képest. Úgy véljük, hogy különleges jogokkal élve - amit a törvényjavaslat biztosít az MFBnek - meg lehet szerezn i cégeket számlavezetésre, és ily módon a kereskedelmi tevékenység irányába jobban el lehet mozdulni. Elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlést annyira kiszorított helyzetbe hozza, mint ahogy azt körbeírja a törvényjavaslat, gondoljunk csak a tőkeemelésre, tő keleszállításra vagy a felügyelőbizottság szerepére. Az a meglátásunk, hogy sokkal szerencsésebb lenne az ÁPV Rt.hez hasonlóan működő felügyelőbizottság létrehozása. Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy az Országgyűlésnek lehetőséget kell biztos ítani az ellenőrzési funkció egyértelmű gyakorlásához. A bizottság kisebbségének az volt a meglátása, hogy egy sajátos privatizációs gyakorlat indulhat el, amit a hitelintézeti törvény egyébként jelen pillanatban tilt. Gyakorlatilag az MFBhitelből MFBtul ajdon kivásárlása történhet meg. Aggályos a kereskedelmi banki tevékenysége, aggályos az irányító szerep törvényjavaslat szerinti megvalósítása, és számos olyan szóhasználat, fogalom szerepel a törvényjavaslatban, amelyek értelmezhetetlenek. Kormányt támog ató képviselő fogalmazott úgy, hogy nem lesz kis feladat a törvény korrekciója, elemi koncepcionális kérdéseket kell a szabályozásban következetesen érvényesíteni. Ezt a véleményt mi, ellenzéki képviselők osztjuk, de hogy ez elvégezhetőe ezen a törvényjav aslaton, azt erős kétellyel fogadjuk és természetesen nem tudtuk támogatni az általános vitára való alkalmasságot. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) :