Országgyűlési napló - 2000. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. december 19 (184. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára:
112 Vajon mi valósult meg e kívánságokból, amely a ma emberének természetes? Átnézve a millenniumi eseményeket, ünnepségeket, programokat, nem található egyetlenegy sem, amely a múlt közös voltára utalna, és lehetővé tenné, hogy a Kárpátmedence nem magyar lakossága bármi módon részt vegyen a megemlékezéseken vagy azokkal azonosuljon. Az elhangzó beszédek, nyilatkozatok korántsem tükrözik azt az integráló, összefogó, nem kirekesztő, átölelő szemléletet, amely Szent István intelmeiben nagy súllyal szerepel, és amely az egyetlen korszerű megoldást, az európai egyesülést támasztaná alá. Megint úgy tűnik, hogy ezer évig csak mi, magyarok tettünk itt mindent, csak mi voltunk jelen, csak a mi tört énelmünkről van szó. Ezzel nemcsak magunkat csapjuk be, de elszalasztjuk a Kárpátmedence többi népével való együttműködést, az annyira fontos európai integráció előkészítését, szemléleti megalapozását, hiszen olyan szemléletre van szükség, amely valamenny i nemzet és nemzetiség számára jogokat ad és kizárja a jogok megsértését. Ez az egyetlen út, amely a Kárpátmedencében a megbékéléshez, a tartós együttéléshez vezet. Ez az út annullálja Trianont, a szomszédok számára pedig a bécsi döntéseket, valamennyiünk számára a világháborúk tépázásait, a diktatúrák keserveit. Nagy lehetőséget mulasztanak el az illetékesek. A bölcs XXIII. János pápa kívánságára a zsinati atyák kiegészítették a mise kezdetén elhangzó közgyónást, a confiteort, és a bűnök mellett a mulaszt ások megvallását is kötelezővé tették. Bizony, a mulasztások sokszor nagyobb károkat okozhattak, mint egyes bűnök. Még nincs teljesen késő, még némileg pótolhatók a mulasztások. Erre kérem itt az Országgyűlésben az illetékeseket, elsősorban Orbán Viktor mi niszterelnököt, Rockenbauer Zoltánt, a kulturális örökség miniszterét és Nemeskürty professzor urat, a millenniumi kormánybiztost. Azzal fejezem be, amivel tavaly: kívánjuk, legyen közös a millennium, és most, karácsony előtt pedig kérjük, hogy adjon Isten békességet a Kárpátmedencében minden jóakaratú embernek. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Várhegyi Attila államtitkár úrnak. Tessék! VÁRHEGYI ATTILA , a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitk ára : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek az ön mondandójának utolsó mondatával és jó néhánnyal még azt megelőzően is - adjon az Isten békességet a Kárpátmedencében lakó valamennyi népnek, így köztük a magyar nak is. De engedje meg, képviselő úr, hogy meglepetésemnek adjak hangot, hiszen az önök pártja 1996ban a honfoglalás 1100 éves megünneplésekor a kormányban volt, sőt vezette a kultusztárcát, és minden lehetősége megvolt arra, hogy a millecentenárium évébe n méltóképpen emlékezzen meg. Csak emlékeztetőül hadd mondjam el azt, ami ma már egyszer elhangzott a Házban, hogy 1996ban a millecentáriumi események százötven települést értek el ebben az országban. Százötvenet; ami nem kevés, mondhatnánk. De ha összeve tjük azzal, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül csak ebben az esztendőben - és még nincs vége a millenniumnak, amely jövő év augusztus 20áig tart - eddig több mint 2500 település vett részt a millennium eseményeiben, akkor valóban elmondhatjuk, h ogy a mulasztásokat, amelyek esetenként bűnök, sikerült pótolni ebben a tekintetben is. Azt gondolom, az ön kérdésében tapasztalható, önöktől szokatlan és újszerű hang mindenképp figyelemreméltó, hiszen jelzi, hogy a millennium, ez a nemzeti közösségi ünne p valóban képes olyan integráló funkciót betölteni, amelyről még a kiadásokat ellenzők, sokallók is olykor megtalálják a valódi párbeszéd hangját. (21.00) A velünk élő nemzetiségek akkor válnak jó polgáraivá Magyarországnak, akkor lesznek jó polgárai nemze tünknek, ha megmaradnak azoknak, amik: a románok románnak, a ruszinok
