Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 11 (181. szám) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz):
9789 vagyonnyilatkozata nem felel meg a valóságn ak, akkor ebben az esetben valami olyan szankció kell, ami a nyilvánosság erejénél erősebben hat; a mai magyar körülmények között a képviselőt is leginkább a zsebbe vágó kérdések fogják megszorítani. Ez volt a kiindulási pont, ezt lehet finomítani, lehet m ódosítani, de azt gondolom, az nem elegendő, hogy ebben az esetben a képviselő majd valamifajta ejnyeejnyét vagy egyéb módon elmarasztalást fog kapni. A Rubovszky úr kijelentésével kapcsolatos dolog nagyon pontosan mutatja a helyzet ellentmondásosságát, m ajdnem azt mondom, fonák jellegét. Gyakorlatilag egy olyan módosító javaslatot tettek be, amely a törvényjavaslat legtámadhatóbb pontját kiveszi, de egyből hozzáteszik, hogy bennhagyják abban az esetben, ha mi nem járulunk hozzá a Házszabálytól való eltéré shez. Ez nem más, mint zsarolás. Köszönöm. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percben megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó. DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz) : Kár ilyen szavakat haszn álni, hogy "zsarolás". Arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy összesen huszonegy módosító javaslat érkezett az egész törvényhez, még ha lesznek kapcsolódó módosító javaslatok, akkor is maximum harmincra megy fel ezeknek a száma. Nyugodtan - volt rá példa eddig is - meg lehet tenni azt, hogy a következő parlamenti ülésünkön szavazunk a módosító javaslatokról, majd utána az elfogadott módosító javaslatok tükrében, fényében a zárószavazásra is sor kerül, tehát semmi akadálya nincsen annak, hogy szavazz unk. A Házszabálytól való eltérést azért kértük, mert úgy látjuk, hogy ebben az ügyben, ebben a helyzetben erre a törvényre