Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 11 (181. szám) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
9777 nyújtott be, megszégyenülve, meghurcolva benyújt egy új vagyonnyilat kozatot. Azért a politikában vannak olyan szankciók, amelyek a nyilvánosságból adódnak, tehát azért, képviselő úr, azt ne mondja, hogy olyan, mintha nem is történt volna semmi. Az történik, hogy az Országgyűlés egy teljes plenáris ülésen foglalkozik a képv iselő vagyonnyilatkozatának a valótlanságával, erről dönt az Országgyűlés, és ha úgy dönt, hogy bizony valótlan ez a vagyonnyilatkozat, akkor a képviselőnek valóban van joga arra, hogy korrigálja, de úgy, hogy ennek már minden politikai következményét és e rkölcsi következményét neki kell viselnie. Természetesen, ha még ezek után sem hajlandó a képviselő korrigálni, akkor bizony egy összeférhetetlenségi helyzetbe kerülhet, és ezt végül az Országgyűlés akár mandátumvesztéssel is jutalmazhatja - idézőjelben. T ehát nem egészen arról van szó, amit ön mond, bizony a politikában a nyilvánosságnak eléggé súlyos következményei lehetnek, bizonyos turpisságok nyilvánosságra kerülésének. Ami pedig az egész vitát illeti, tisztelt képviselőtársaim, én mint előterjesztő ne m tehetem meg, hogy elhagyom az üléstermet, de azon gondolkodom, hogy azon kívül, hogy egymást győzködjük az igazunkról, a kétharmados törvény megszületésének egyre távolabbra kerülnek az esélyei. Én ezt nagyon szomorúan állapítom meg, mert én azt elfogado m, hogy az önök által beterjesztett módosító javaslatok az önök logikája szerint koherens egészet képviselnek, de a nyilvános vagyonnyilatkozat elvével teljesen szöges ellentétben vannak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) :