Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
9257 egy záloggal teljesen megterhelt v agyontárgyra még egy zálogot rátegyenek. Itt két eset lehetséges, az egyik az, hogy nem lehet megtenni. Ha ez így van, akkor ennek a mondatnak, amit biztosítékként kormánypárti képviselőtársaim javasolnak betenni, abszolút semmi értelme nincs. A másik: ha mégis be lehet ezt a zálogot jegyezni, akkor pedig annak félelmetes üzenete lesz a hitelezők számára. (1.50) Hiszen azok a hitelezők, akiknek a zálogjoga ma is be van a szövetkezeti tárgyakra jegyezve, ebben az esetben, ha az állam itt mégis elsődlegessége t kapna, teljesen elesnének attól a követelésüktől, amelynek a megtérülését ma még a zálog alapján reálisnak tartják. Nyilvánvalóan ebben az esetben például azt tennék, hogy a törvény hatálybalépése előtt felmondanák ezeket a hiteleket, ami egyértelműen a szövetkezet felszámolásához vezetne, és akkor két eset fordulna elő: vagy az államnak a felszámolás alatt álló szövetkezethez kellene a kölcsönt kihelyeznie, vagy pedig olyan helyzet alakulna ki, hogy a külső üzletrésztulajdonosok semmiképpen nem juthatná nak hozzá a kormánypárti képviselők által a törvényben biztosítani szándékozott ellenértékhez. Ezért kérem a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezt az 5., 6. §ban foglalt, viszonylag hevenyészett gondolatokat próbálják értelmesebb rendbe rakni. Köszönö m szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm képviselő úr felszólalását, és megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr! DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP) :