Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP):
9229 Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Képviselőtársaimmal azért kezdeményeztük az 1. pontban, hogy hagyjuk el a törvénytervezet minden rendelkezését, mert úgy ítéltük meg, hogy a tervezet kidolgozatlan, alkotmánysértő, átgondolatlan, nem felel meg sem a piacgazdaság, sem pedig a jogállamiság követelményeinek. Ezért javasoltuk a visszavoná sát. Három területen vizsgáltuk: milyen figyelemmel, hatással van az alkotmányossági szempontokra, a szövetkezetekre, az agrárgazdaságra gyakorolt hatását vizsgáltuk, a térségek, a települések, az ott élő emberek életére milyen hatással lenne ez a törvény, ha megvalósulna. A tervezet alkotmányellenességét már többen mondták, mivel megszegi a szövetkezeti tulajdon alkotmányos védelmét, különbséget tesz szövetkezet és szövetkezet között. Az előterjesztő az 1992. évi I. törvényt, annak hatását alkotmánysértőne k tartotta. Érdekes, hogy ezt egy újabb alkotmánysértéssel akarja kezelni. A törvénytervezet az üzletrésztulajdonosok vagyonát a törvény erejével kívánja csökkenteni - mert leértékelődik a vagyon már a törvény életbe lépésének hallatán , illetve elvenni; tehát az emberek vagyonában tulajdonképpen saját belátása szerint turkál. 1992ben az akkori kormány - erről is volt már ma szó , illetve a parlament törvényben erőltette rá a szövetkezetekre a vagyonok nevesítését, és így alakult ki a kárpótlás jellegű intézmény, a szövetkezeti üzletrész intézménye, amely ha kitekintünk, akkor láthatjuk, hogy nemzetközi kitekintésben is idegen a szövetkezetektől. Az elmúlt nyolc évre többen hivatkoztak. A tapasztalatok bizonyítják, hogy ez a helyzet időzített bombaként k etyeg a szövetkezetek alatt, ugyanis az elmúlt évtizedben a