Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP):
9224 hogy éppen nem ült bent akkor, amikor elmondtam , hogy éppen a vita tárgyát képező, az ajánlás 1. pontjában szereplő módosító indítványhoz benyújtott szocialista kapcsolód ó módosító javaslat tartalmazza megítélésünk szerint a megoldást. Ez a megoldás pedig akként szól, hogy diszkrimináció nélkül minden szövetkezeti üzletrésztulajdonos kapja meg a jogot, hogy eladhassa üzletrészét, az állam az így felajánlott üzletrészt leg yen köteles megvásárolni, a szövetkezet pedig az így megvásárolt üzletrészt legyen köteles bevonni, és a közös vagyon keretei között a szövetkezet tagjai és a vidéken élő emberek javára működtetni. Mi ezt látjuk megoldásnak. Azt gondoljuk, hogy ez megfelel mindannak a követelménynek, hogy alkotmányos, és hogy ne verje szét az egyébként is sok bajjal küzdő, vidéken élő emberek életlehetőségeit és esélyeit. Én javasolom ezt megfontolásra. Ezt a kapcsolódó módosító javaslatot a bizottsági ülésen ismételten meg tárgyalhatjuk, bízom benne, hogy Járvás úr is megtalálja benne azt a pozitívumot, ami alapján támogathatja, és ennek értelmében akár még jó megoldás és jó törvény is születhet. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Solymosi József képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó. DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom, ki hogy van vele, de én még szívesen hallgattam volna akár hosszabb ideig is Járvás képviselő urat, mert legalább megtörte azt a síri csendet, ami az amúgy is megfogyatkozott, nagyon erősen megfogyatkozott kormánypárti oldalon van, és ha kicsit hosszabban beszél Járvás