Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - JÁRVÁS ISTVÁN (MSZP):
9220 lehet. Sajnos, az eszközt nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehet megvalósítani. És ebben a problémahalmazban egy csepp vagy egy rész maga a külső üzletrésztulajdonos problémája, amelyre több megoldási lehetőség van. Ez is egy megoldási lehetőség. Én még nem hallottam olyat a tisztelt ellenzék részéről, hogy ebben a folyamatban egy picit előbbre lehessen jutni. Azt hallom és figyelemmel is kísérem, hogy ez a megoldás nem jó, a másik megold ás sem jó, a harmadik sem jó, sőt azt is el merem mondani, hogy azok a megoldások sem voltak jók - nem szerintem, hanem önök szerint , amelyeket az elmúlt ciklusban megpróbáltak erre a problémára használni. Ugyanis legalább két módszer volt, és nem az én véleményemre maradt abba egyegy módszer, hanem valamilyen oknál fogva nem folytatták ezeket a technikákat. Azért úgy látom, hogy ma már ez a probléma nem olyan nagyságrenddel bír, mint amit egyébként mondanak, hiszen nagyrészt azoknak a külső üzletrésztu lajdonosoknak a száma és jelentősége, üzletrészértéke kisebb számmal bír, mert a szövetkezetek egy része részlegesen átalakult, más részük részvénytársaságba ment be mint külső üzletrésztulajdonos, tehát vállalta, hogy részvénytársasági tag legyen, a szöv etkezetek egy része viszont felszámolásra került. Amelyek még külső üzletrésztulajdonossal bírnak, azt hiszem, ezeknek olyan megoldást kell találnunk, még ha állami pénzbe is kerül vagy bizonyos veszteségekkel jár abból a szempontból, hogy az államnak fel elősséget kell vállalnia, hogy ezt a problémát megoldja, úgy gondolom, hogy meg kell oldani. A másik, ami ezután következik: lényeges dolog, hogy mint külső üzletrészes ne termelődjön a következő időszakban, mert ha ez újratermelődik, akkor gyakorlatilag e z végeláthatatlan folyamattá fog válni, és az öröklési rend szerint az értékek csökkennek, a számok meg szaporodni fognak. Azért bízom