Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
9215 javaslatban, amit az 1. § tartalmaz, hogy még a felszámolás és végelszámolás alá tartozó gazdaságok esetében is végre akarják hajtani azt az eljárást, amivel itt bizonyos üzletrésztulajdonosokat a többiek elé helyeznek. Sajnos , a kormány által benyújtott megoldás és az azóta megismert alternatív javaslatok, amelyeket a mezőgazdasági bizottság elé terjesztettek, egytől egyig mind igazságtalan megoldást kínálnak egy valós problémára. Miért mondom azt, hogy igazságtalan? Nem tudom , hogy kinek kötődik érdeke ahhoz, hogy az üzletrésztulajdonosok egy kis hányadát, legfeljebb 1520 százalékát a többiek elé helyezzék, és az ő üzletrészüket, állami segítséggel, kibocsátási névértéken kifizessék, miközben a többiek szövetkezeti tulajdoná t, üzletrészvagyonát lenullázzák. (24.00) Úgy gondolom, teljesen igazságtalan különbséget tenni aszerint, hogy 1992ben ki kapta az üzletrészét külső üzletrésztulajdonosként a vagyonnevesítés során; ki lett ezen időponton túl külső üzletrésztulajdonos az által, hogy megszűnt a tagsági viszonya; ki lett 1999. december 31. után külső üzletrésztulajdonos, és miért ér kevesebbet annak a vagyona, aki azóta a szövetkezet tagja. Erre nem találok épkézláb magyarázatot. Az már a mai vitában elmondott számokból is világosan kiderül, hogy az üzletrésztőkét és a szövetkezeti saját vagyont nagyon jelentős adósságállomány terheli. Különböző számok hangzottak el, de minimálisan 50 százalékos szabad vagyoni fedezete van az üzletrésztőkének elvileg - azért mondom, hogy elv ileg, mert ez ebben a formában még nem kifizethető készpénzre váltott vagyon. Ha ezt készpénzre akarjuk dömpingszerűen váltani, ez még kevesebb értéket képvisel.