Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az új szövetkezetekről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
9139 esetükben nem fog működ ni, akárhogy szeretné is az előterjesztő. A többi részéhez én magam nem kívánok kommentárt fűzni, módosító indítványommal megtettem az észrevételt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Orosz Sándor k épviselő úrnak. DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm Font képviselőtársam, hogy azért mégis befáradt és elmondta ezt az észrevételét, ugyanis tökéletesen egyetértünk, a takarékszövetkezetekre, de nemcsak a takarékszövetkezetekre, az összes ma létező szövetkez etre ennek az új szövetkezetről szóló törvénynek az értelmezése, alkalmazása azt jelenti, hogy nem fognak szövetkezetek működni Magyarországon. Én csak annak belátására kérem - egyetértve egyébként a takarékszövetkezetekkel kapcsolatos megjegyzésével , ho gy abban legyen partner, hogy amit igaznak vél, és egyetértően velem igaznak vél e törvényjavaslat hatásaként a takarékszövetkezetekre, gondolja végig, hogy ugyanez pontosan érvényes más szövetkezeti ágazatokban működő szövetkezetekre is. És azt gondolom t alán éppen úton volt, akkor ezt nem hallhatta, az utolsó vitaszakasznál éppen a nagy, alternatív törvényjavaslat kapcsán mondtam, hogy természetesen ha egy olyan módosítás befogadható, amelyik egy oldalról megalkotja ezt az új szövetkezetekről szóló törvén yt, más oldalról hatályában hagyja az 1992. évi I. törvényt, akkor azt gondolom, nincsen semmilyen probléma, akkor normálisan tud működni a takarékszövetkezet is, nem kell, nem muszáj testidegen elemekkel teletűzdelni az új szövetkezetekről szóló törvényt, és akkor semmilyen problémánk nincsen. Lesz Magyarországon egy tisztességes szövetkezetekről szóló