Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az új szövetkezetekről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
9131 majd új szövetkezetek - nyilván , amelyek e törvény hatálybalépése után e törvény szabályai szerint alakultak, és egyébként mellette megmaradha tnak az 1992. évi I. törvény alapján, akkor akár maradjon is a neve ez. Ehhez természetesen arra lenne szükség, hogy akarják hatályon kívül helyezni az 1992. évi I. törvényt. Ha egy ilyen jellegű indítványt elfogadnak, akkor azt gondolom, részletes vitát n em is kell folytatnunk, legyen az önök érdeme egy önöknek tetsző, új szövetkezetekről szóló törvény; működjenek ennek a hatálya alatt, akik úgy gondolják, hogy ez a jó, és ha akarnak, működhessenek a másik törvény hatályának megfelelően azok a szövetkezete k, amelyek úgy gondolják, hogy a szövetkezés szabadságát, mozgásterét jobban biztosítja ez utóbbi. Ha a javaslatainkból legalább ennyit elfogadnak, azt gondolom, már előrejutottunk, de ha nem, akkor szükségesnek tartjuk módosítani a címet, mert kizártnak t artjuk, hogy ideológiai megfontolásokat vagy vallási megfontolásokat állam által elfogadott, Országgyűlés által elfogadott törvény a címében tartalmazzon. Nincs új meg régi, legfeljebb jól vagy rosszul működő szövetkezet, de ez mind szövetkezet, és ennek m egfelelően kell szerepelnie a cégnyilvántartásban. Meggyőződésünk, hogy elhibázott az ilyen értelemben felfogott új szövetkezeti törvénynek a szövetkezet és a tagja vagyoni kapcsolatrendszerére vonatkozó teljes szabálytömege, ezért helyette javasoljuk az ü zletrész vonatkozásaitól megtisztított, ma hatályos szövetkezeti törvény részjegyre vonatkozó szabályainak fenntartását. Ez annyira sokrétű, sok helyen megjelenő, hogy az egyes pontokhoz benyújtott módosító indítványok helyett helyesebbnek látszott ilyen a lternatív törvényjavaslat formájában érvényesíteni. Az a részjegy, amelyet önök most rendszeresíteni akarnak, nem