Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
92 A kis- és középvállalkozók finanszírozási helyzetén segít az a módosítás, mely szerint azok az adózók, akiknek az éves bevétele a 8 millió forintot nem éri el, a tárgyévet megelőző év utolsó adómegállapítási időszakáról benyújtott bevallásukkal egyidejűleg nyilatkozhatnak arról, hogy az éves bevallás helyett a tárgyévben negyedéves bevallási rendszert választanak. A törvénymódosítás alkalmával figyelemmel voltunk a jogos adózói észrevételekre, az ésszerűsítési javaslatokra is. Így került sor az elkésett számla tárgyidőszakban történő elszámolási lehetőségének biztosítására, továbbá a számla kiállításának egyszerűsítésére vonatkozó mó dosító javaslat kidolgozására. A hatályos szabályozás szerint készpénzzel történő fizetés esetén csak a készpénzfizetési számla kibocsátása jogszerű. Ez az előírás egyes adózói körökben többletterhet jelent, a tervezet ezért a jövő évtől az adózóra bízza, hogy a bővebb adattartalmú számlát vagy a készpénzes számlát kívánjae alkalmazni. Az áfatörvény javasolt módosítása megteremti a feltételeit annak, hogy a költségvetési szervek is élhetnek az áfalevonás arányosítási szabályaival. A módosítás visszamenőleg es hatályú. Az adózás egyszerűsítése céljából született az a javaslat, hogy ha a koncessziós jog átengedésekor az ellenérték nem ismert, akkor a teljesítés időpontja az egyes részkifizetések esedékességének a napja legyen, szemben a jelenlegi szabályozássa l, amely szerint az áfafizetési kötelezettség a jog átadásakor egy összegben teljesítendő. A javaslat nemzetközi kötelezettségeink teljesítésének elősegítése céljából a kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződésekben biztosított adómentesség érvén yesítését is lehetővé kívánja tenni. A módosítás szerint az intézkedés visszamenőlegesen, 2000. január 1jétől lépne hatályba.