Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Egyes közlekedési törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
9029 A 24. pontban Balogh László a törvényjavaslat 21. §ában a törvény 65. § (2) bekezdésének módosítását indítványozza. Indítványa szerint a honvédelmi miniszter csak a katona i légi járművel bekövetkezett baleset vizsgálatával kapcsolatban jelöli ki az eljáró szervet. A javaslat összefügg a 25. ponttal, ezekről tehát együtt határozunk. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Meg állapítom, hogy az Országgyűlés 108 igen szavazattal, 223 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító indítványt elutasította. A 27. pontban Szili Katalin és más képviselők a törvényjavaslat 24. §ában a törvény 71. § 5. pontjának módosításával a légi jármű fogalmát kívánják megváltoztatni. A bizottságok nem támogatják. És tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 125 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a képviselői indítványt el utasította. A 30. pontban Balogh László a törvényjavaslat 25. §ában a törvény 71/A. §ában a súlyos személyi sérülés és a halálos sérülés fogalmát változtatja meg. A javaslat elfogadása kizárja a 31. pontot. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, s zavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 111 igen szavazattal, 221 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a képviselői módosító indítványt elutasította. A 31. pontban Lotz Károly a súlyos személyi sérülés ismérveinek módosítását javasolja a törvényjavaslat 25. §ában. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)