Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - FILLÓ PÁL (MSZP):
8904 emberek is így éreznék, és azt hiszem, hogy ha ez így lesz, akkor az ellenzéki és kormánypárti képviselők is elégedettek lehetnek. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan módosító indítványról szeretnék most szólni, amelyet képviselőtársaimmal azért adtunk be, mert valamennyien tudjuk, hogy a magyarországi feketefoglalkoztatás igen súlyos mértékeket öltött. Ennek alapvetően két oka van, egyrészt a bérekre rakódó magas adó- és járulékterhek, másrészt pedig véleményünk szerint a munkaügyi ellenőrzés nem kielégítő hatékonysága. Úgy gondoljuk, hogy a járulékterheket csak akkor csökkenthetjük, ha visszaszorul a feketegazdaság, ehhez pedig az ellenőrzés erősítésére, úgy gond olom, elengedhetetlenül szükség lenne. Tisztelt Képviselőtársaim! Jelenleg négyszáz felügyelő, megosztva munkavédelmi és munkaügyi szakemberekre, évente mintegy 56 százalékát tudja ellenőrizni a teljes munkáltatói körnek, ami európai viszonylatban is nagy on alacsony számnak tekinthető. E felügyelők ellenséges közegben, nem ritkán közvetlen fizikai fenyegetésnek kitéve, elavult technikai felszereltséggel és korrupciós nyomás alatt is végzik munkájukat. Tisztelt Ház! Ahhoz, hogy érezhetően tudjunk e helyzete n javítani, tisztességesen megfizetett ellenőrökre, és legalább 2025 százalékos létszámnövekedésre lenne szükség, az ehhez kapcsolódó eszközfejlesztéssel és beruházásokkal együtt. Mi a módosító indítványunkban erre tettünk javaslatot. Azért is szükség len ne a szervezet erősítésére, mert napjainkban egyre elterjedtebb gyakorlat az úgynevezett színlelt szerződések megkötése. Ezek a munka törvénykönyve hatálya alóli menekülésként értelmezhetők a költségek csökkentése céljából.