Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
8807 együttesen számított egy főre jutó összege a meghatározottná l magasabb. Ez azt jelenti, hogy ugyanazokat a feladatokat különböző normatívákkal támogatják az önkormányzatoknál. Ez praktikusan sem helyes megoldás, hiszen az önkormányzatoknak éppen azt a dinamizmusát és erejét veszi el, amely a saját bevételeik növelé sére ösztönzi őket, ezenkívül alkotmányossági aggályokat is felvet. Ezért ennek a törvényjavaslatnak a módosítása szükséges, mégpedig oly módon, hogy a forráscsökkentés csak a helyben maradó személyi jövedelemadóból történjék. Tisztelettel kérjük az Ország gyűlés kormánypárti képviselőit, azokat, akiknek fontos az önkormányzatiság mint alapérték, akiknek fontos, hogy az önkormányzatok az 1990es dinamizmussal és lendülettel tudják tovább folytatni munkájukat, hogy ezeket a módosító javaslatokat szíveskedjene k támogatni. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Szalay Gábor úr, az SZDSZ képviselője. SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Ezúttal egyetlen módosító indítvá nyomra szeretném felhívni a figyelmüket. A költségvetés megfelelő pontjai előirányozzák az APEHalkalmazottak premizálását, illetve a premizálás feltételeit. Olvashatjuk a költségvetésből, hogy az áfaelőirányzatok 103 százalékra és az szjabevételek 102 s zázalékra történő teljesítése esetén 7 milliárd forint prémium illeti meg az APEH dolgozóit. Ezen túlmenően, ha a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap járulékainak behajtását 101 százalékra