Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
8781 Azt gondolom, hogy mindazok a külső döntések, amelyek az országunk értékeléséről szólnak, ezt megerősítik, h iszen éppen Bauer képviselő úr tudja nagyon jól, hogy a nemzetközi hitelminősítő intézetek az elmúlt hetekben javították fel Magyarország besorolását (Bauer Tamás: Surányinak köszönhető, akit eltávolítottak!) , a Modis, legutóbb a Fitch ICBA javított Magyar ország besorolásán, ezzel kedvezőbb körülmények között tud a magyar gazdaság működni. Képviselő úr közbevetőleg jegyzi meg, hogy ehhez a magyar kormánynak nem sok köze volt. (Bauer Tamás: Ezt nem mondtam!) Tisztelt képviselő úr, kérem, olvassa el akkor az Európai Unió legutóbbi jelentését, ez a jelentés feketén fehéren arról szól, hogy a magyar gazdaságpolitika sikeres volt az elmúlt két esztendőben, és soha olyan kedvező jelentést még az ország nem kapott, mint ebben az esztendőben. Reméljük, nagyon bízunk benne, hogy a következő évben ez a jelentés még kedvezőbb lehet. Ami a hódmezővásárhelyi választásnak egy bizonyos szegmensét illeti, a mai hírekben már arról hallhattunk, hogy az új polgármester független szakértők bevonásával megkezdte a város elmúlt eg yéves gazdálkodásának átvilágítását. Erre nyilvánvalóan mindenképpen szükség van, hiszen az önkormányzati gazdálkodás alapja a magyar gazdaság egy jelentős területének, az államháztartás egy jelentős része működésének. Az új polgármester, a régiúj polgárm ester többször elmondta a választási kampányban, hogy az elmúlt másfél év során eltűnt a város 1,2 milliárd forintos készpénzállománya, és körülbelül 1 milliárd forintos szállítói tartozás halmozódott fel. Mindenképpen szükséges tehát, hogy a város vezetés e megtegye azokat a legfontosabb lépéseket, amelyek a gazdálkodás stabilitását teremthetik meg.