Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz):
8778 őket." Ezt George Bush, az Egyesült Államok elnöke mondta 1988ban. A közvéleménykutat ások semmivel sem igazolható vereséget szenvedtek a hódmezővásárhelyi időközi választáson. A választásokon - az ellenzék reményeivel ellentétben - a részvétel kiemelkedően magas, csaknem 63 százalékos volt. Mit mutat ez a választás? Először is a FideszMag yar Polgári Párt jelentős sikerét. A hódmezővásárhelyi 14 egyéni választókerületből 13ban a FideszMKDSZ Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület képviselői szerezték meg a győzelmet. A választásokon a hódmezővásárhelyi lakosság nemcsak egy személyről, a po lgármesterrel döntött, hanem szavazatukkal véleményt mondtak a kormány munkájáról is. Azzal, hogy a vezető kormánypárt, a Fidesz és partnerszervezete, az MKDSZ többséget szerzett a testületben, visszaigazolja a kormány törekvéseit és eddigi intézkedéseinek helyességét; nevezetesen, a családtámogatás rendszerét, a nyugdíjak értékállóságának megteremtését, vagyis mindazokat az intézkedéseket, amelyekkel a kormány a polgári jólét megalapozását és kiterjesztését szolgálja. Megítélésünk szerint azzal, hogy a hel yi polgárok döntő többségének akarata nyomán a hódmezővásárhelyi képviselőtestületben polgári többség alakult ki, amely energiáját az elmúlt másfél esztendő igaztalan vádaskodásaival szemben a település fejlődését és gondjainak megoldását szolgáló munkára kívánja összpontosítani, ismét nyugalom költözhet a városba. Továbbá erkölcsi győzelmet aratott Rapcsák András, akinek lejáratására durva, emberi méltóságot is sértő kampányt szerveztek. A polgári kormány munkáját és eredményeit élesen bírálók célja az vo lt, hogy folyamatos lejáratással elbizonytalanítsák a közvéleményt, a polgármester helyébe más, lehetőleg ne a polgári értékeket valló polgármester